2019. szeptember 10., kedd

GYŐZTESEK ÉS VESZTESEK EURÓPÁJA – VÁRATLAN FORDULATOK TÖRTÉNTEK IDÉN AZ UNIÓBAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: RÓNAY TAMÁS
2019.09.10.


Olyanok váltak az EU erős embereivé, akik korábban inkább a második vonalban szerepeltek. Ez a folyamat még nem zárult le.

Változatos a mostani hét az európai politika szempontjából. Kedden, ha a római szenátus is bizalmat szavaz Giuseppe Conte olasz miniszterelnök csapatának, megkezdheti a kormányzást az olasz kabinet, amely szakíthat a Matteo Salvini által képviselt kirekesztő politikával. Szintén kedden mutatja be csapatát Ursula von der Leyen, s a Brexittel kapcsolatban is várhatóak újabb fordulatok. Az idei év eddig is bővelkedett eseményekben, ezután is fog. De az már most biztos, hogy ez sem a populisták esztendeje lesz, a nagy áttörés nem következett be. Ám nem csak ők számítanak eddig 2019 veszteseinek. Őket vesszük számba, illetve azokat, akiket az európai politikusokat, akik az év eddigi nyertesei közé tartoznak. Külön foglalkozunk azokkal is, akik még lehetnek az év nyertesei és vesztesei is. 

Az év nagy nyertesei között elsődlegesen Emmanuel Macron nevét említhetnénk. A francia köztársasági elnök mind bel- mind külpolitikai szempontból fontos sikereket könyvelhetett el. Pedig a tavalyi év végén még sokan azt találgatták, nem kényszerítik-e idő előtti lemondásra a sárgamellényesek, akik egy időre sarokba is szorították. Ám intézkedéseket hozott a legkevésbé tehetős rétegek megsegítésére, illetve konzultációk során felmérte a társadalom igényeit. Közben az európai politikában sem tétlenkedett, Angela Merkelt egyre inkább háttérbe szorította. Macron ötlete volt, hogy az egyébként franciául anyanyelvi szinten beszélő Ursula von der Leyent válasszák meg az Európai Bizottság élére, elérte azt, hogy honfitársa, Christine Lagarde legyen az európai gazdaságpolitika további sorsa szempontjából rendkívül fontos Európai Központi Bank elnöke. Az uniós csúcstalálkozókon Macron a legaktívabb, lassacskán ott tartunk, hogy az ő beleegyezése nélkül egyetlen javaslat sem megy át uniós szinten. Mindenkivel képes megtalálni a közös hangot, még a rebellis közép-európaiakkal is. Macron európai szerepét az is emelte, hogy pártja a liberálisokhoz csatlakozott az Európai Parlamentben, s mivel az Európai Néppárt és a szociáldemokraták már nem rendelkeznek abszolút többséggel az EP-ben, a „Renew Europe” képviselőcsoportot is be kellett vonniuk az uniós kormányzásba, így a liberálisok nélkül egy javaslat sem szerezhet többséget. Macronnak sikerült elérnie azt, amit nem sok elődjének: népszerűségének zuhanása megállt, sőt egyre többen támogatják politikáját. Jelenleg mintegy 35 százalék elégedett vele, ami nem sok ugyan, mivel azonban a többi francia politikai vezetővel még elégedetlenebben honfitársai, így magabiztosan nyerne meg egy esetleges elnökválasztást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.