2019. szeptember 22., vasárnap

HAZAI FELSŐOKTATÁS: KÜLFÖLDIEK ELŐNYBEN

NÉPSZAVA
Szerző: F. SZABÓ KATA
2019.09.22.


Ma már minden tizedik magyar felsőoktatásban tanuló diák külföldi, vannak olyan honi egyetemek, amelyeken a diákok több mint 20 százaléka más országból érkezett. A folyamat részben természetes, de nagymértékben az Orbán-kormány oktatáspolitikájának tudatos eredménye – a diákok egyre nagyobb része érkezik Ázsiából, a Közel-Keletről és Afrikából, olyan országokból, amelyekkel a kabinet a „keleti nyitás” jegyében igyekszik jó kapcsolatokat ápolni. A külföldi diákok jelenléte összességében jót tesz a felsőoktatásnak, de ezzel párhuzamosan egyre több magyar fiatal szorul ki az egyetemekről.

Folyamatosan emelkedik a külföldi diákok aránya a magyar egyetemeken: a 2018/2019-es tavaszi félévben már 32 525-en voltak az Oktatási Hivatal adatai szerint. Így a diákok 13 százaléka nemzetközi diák a magyar felsőoktatásban . Mindez azt jelenti, hogy öt év alatt több mint másfélszeresére nőtt a külföldi egyetemisták száma, a 2010/2011-es tanévhez képest pedig megduplázódott. A növekedést idén év elején Rétvári Bence úgy interpretálta: ez bizonyíték arra, hogy a magyar diplomák nemzetközi értéke kiemelkedő. Azt senki nem vitatja ugyan, hogy a más országokból érkező ­diákok sok ­szempontól javítanak a magyar felsőoktatás színvonalán, a helyzet, mint sok más esetben, itt is jóval bonyolultabb. 

A legtöbben Németországból érkeznek hozzánk, a külföldi diákok kétharmada az Európai Unión kívülről, úgynevezett harmadik országból jön – a legtöbben Kínából és Iránból, de sokan vannak Nigériából is. A Magyarországon tanuló külföldi hallgatók sokfélék, és többféle céllal érkeznek. Vannak, akik csak egy-két félévet töltenek itt valamilyen ösztöndíj- vagy csereprogrammal. Az Európai Unió legnagyobb ösztöndíjprogramja, az Erasmus keretében például évente több mint 5000 külföldi diák érkezik egy-két szemeszterre vagy szakmai gyakorlatra, de ők végül nem itt szereznek diplomát. Polónyi István oktatáskutató szerint félrevezető, hogy a statisztikában külföldiként jelennek meg a határon túli magyarok is, ők két évvel ezelőtt például négy­ezernél is többen voltak. 

Érdekes ugyanakkor, hogy a statisztikák azt mutatják, a környező országokban csökken a magyar felsőoktatás népszerűsége: Szlovákiából és Romániából már csak körülbelül feleannyian jönnek ide tanulni, mint tíz évvel ezelőtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.