2019. szeptember 2., hétfő

UBORKASZEZON UTÁN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.09.02.


Vége a nyárnak, jönnek a hűvösebb napok, kezdődik az iskola, hála Jótevőnknek némi tanszer szétszórásával egybekötve.
Minden öntudatos gyermek vidáman siet, hogy beledughassa fejecskéjét a Nemzeti Ceruzahegyezőbe, melyből kihúzva azt éppen olyan kis rabszolgapalánta lesz, mint a többi.
És még nincs vége, hiszen sajtóértesülések szerint Nagyurunk azt tervezi, hogy az óvodák és bölcsődék sorsát is dolgos kezeibe veszi.
Már látom is lelki szemeimmel, amint a bölcsisek a narancsszínű kis biliken (M&M típus) sorban üldögélve drukkolnak a Fradi mennybemeneteléért, miközben a lakosság még épeszű része ugyanezt teszi Nagyurunkért...

Nyári bujdosásukból visszatérnek a politikusoknak nevezett gombnyomogató robotok és visszatérnek a magukat többnyire minden alap nélkül ellenzékinek nevező társaik is, hogy tovább lökdössék ezt a szerencsétlen országot a szakadék felé, melynek alján már ott ül Lőrinc barát egy sovány pénztárcával, hogy megvegye a roncsokat az általa felkínált megszokott áron: egyrészt mindenáron, másrészt meg szarért-húgyért.
Ez a metódus sokkal hatékonyabb lesz, mint az eddigiek, amikor minden vacakkal - energiaszektor, Balaton, miegymás - külön kellett küszködni, egyszerűbb lesz az egész hóbelevancot egy tételben megvenni, majd a család nevére íratni - egyet anyunak, egyet - egyet a gyerekeknek, tesóknak, vejkónak, unokatestvérek nevére, nem lesz gond, anyu kanálfülű, gyerek, mint a pelyva.
Talán a társadalmi nyugalom fenntartásában is segített, hogy a sok léhűtő nemigen volt szem előtt, terepszínű fürdőgatyákban költötték a pénzünket, de meg is érdemelték, addig sem csináltak újabb bajokat.
Sőt - kellemes ígéretekkel bombázták a bamba magyar nyugdíjast, a maradék néhány egészségügyi dolgozót, a mazochista pedagógusokat meg az állami alkalmazottak azon részét, aki még nem ment világgá, csodák csodájára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.