2019. szeptember 30., hétfő

VECSEI MIKLÓS: AZ EGÉSZ INTEGRÁCIÓS FOLYAMAT SÚLYOS KUDARC

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.09.30.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, az úgynevezett diagnózisalapú felzárkózási romastratégiáért felelős miniszterelnöki biztos szerint valami alapvetően mást kell mostantól csinálni, és folyamatos jelenléttel egyedi megoldást találni egy-egy település problémáira. Interjú.

Nem lepődött meg azon, hogy a társadalmi felzárkózás ügye a Belügyminisztériumhoz került? Hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma létrehozásának ideológiája épp az volt, hogy az oktatás, a szociális ügyek, az egészségügy, a felzárkózás szervesen kapcsolódik egymáshoz.

– A közfoglalkoztatás és az önkormányzatiság is összefügg a társadalmi felzárkóztatással, ezek a területek pedig a Belügyminisztériumhoz tartoznak.

De az önkormányzatiságnak épp az integráció szempontjából kulcsterületnek számító oktatásban vagy egészségügyben semmilyen mozgástere nincs.

– A mi modellünkben a fő szerep a koordinációé, az én feladatom az, hogy összehúzzam a szálakat. Abból a tudásból indulunk ki, amit harminc év alatt összeszedtünk, és a gyerek első ezer napjára koncentrálunk. Diagnózis alapján dolgozunk, miközben egy jó kormányzás univerzálisan kormányoz…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.