2019. október 17., csütörtök

A FIDESZ REJTETT VERESÉGE

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: ANDOR LÁSZLÓ
2019.10.17.


A 2019-es önkormányzati választásokon Orbán annál is nagyobb vereséget szenvedett, mint amiről a sajtó tudósít. A sajtó – természetéből következően – csak a látványos dolgokkal foglalkozik: ennyi meg ennyi fővárosi kerületet, ennyi meg ennyi várost vett el az ellenzék a Fidesztől. Van azonban a választásnak egy rejtett vonulata is, ami legalább olyan jelentőségű, mint az elvett kerületek vagy városok száma.

Ezt a rejtett vonulatot nem érdemes az ország összes településén megvizsgálni, elég csak a városokban. Már csak azért is, mert a magyar népesség 70 százaléka városban él. Jelen pillanatban Magyarországon 346 város van. Ha a vizsgálatba bevonom a budapesti kerületeket is, akkor összesen 369 önkormányzattal számolhatunk.

A helyhatósági választásnál nem csak az érdekes, hogy a Fidesz hány polgármesteri helyet vesztett el, hanem az is, hogy hány helyen gyengült, vagy veszítette el döntő szerepét. Ez pedig a képviselői helyek számán mérhető. Ugyanis sok olyan helyen is vesztett pozíciót, ahol a polgármesteri posztot, sőt, még többségét is megtartotta. Ez több szempontból érdekes.

Egyrészt azért, mert minél több képviselője van egy pártnak egy országban, annál jobban tudja megismertetni és érvényesíteni a szemléletét. Másrész azért érdekes, mert nem elég a polgármesteri poszt elnyerése. Ha a képviselőtestületben nincs meg a többsége, akkor kompromisszumokra kényszerül. Ez különösen fájdalmas a Fidesznek, amelynek a főnöke hiányzott az iskolából, amikor a kompromisszumot tanították. Harmadsorban azért érdekes, mert a képviselők száma alakította ki azt a helyzetet, amelyben a választás eredménye átfordította az addigi hatalmi viszonyokat. Ezért érdemes összehasonlítani a 2019-es választási eredményeket a 2014-es eredményekkel.

A Fidesz a legutóbbi választáson 34 polgármesteri helyet veszített. De ennél is több önkormányzatban (44) veszítette el döntésképes helyzetét, mert a fideszes polgármesternek nincs meg a testületi többsége. Vagyis a Fidesz igazából 78 önkormányzatot veszített el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.