2019. október 31., csütörtök

A MAGYAR NARANCS OKTÓBER 31-I SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: magyarnarancs.hu
2019.10.31.


"Á, semmi félelem!”
Kulka János színész

2016-ban kapott sztrókot, azóta afáziával küzd: mindent megért, de nem, vagy csak nehezen találja a szavakat. Színpadon már beszélő szerepet is vállal és új filmre is készül. Az otthonában beszélgettünk.

VÉLEMÉNY

Jovánovics Eszter: Szél ellen
Mit tanultunk a romagyilkosságokból?

Tíz évvel a romák elleni rasszista sorozatgyilkosság után idén elkészült és hatályba lépett az a rendőrségi utasítás, amely a gyűlölet-bűncselekmények kivizsgálásának tisztességes és szakmai értelemben is megfelelő módszerét rögzíti.

Várhegyi Éva: Ekotrip
Eltűnt-e az infláció?

Egy évtizede öntik a pénzt a jegybankok a gazdaságokba, mégsem alakul ki számottevő infláció. Sőt, a fejlett országokban a túlságosan alacsony infláció a gond, ami gátolja a gazdaság bővüléséhez szükséges fejlesztéseket.

A szerk.: Az Egyesült Királyság balkanizálódása

Lapzártánk napján, kedden délután nagyon úgy fest, hogy decemberben előrehozott választást tartanak az Egyesült Királyságban, és ez, ha megvalósul, minden reális számítás szerint azt jelenti, hogy bevégeztetett: lesz Brexit, és nem lesz Egyesült Királyság.
A szerk.: Legyen-e Tarlós István Budapest díszpolgára?

A szimbolikus politizálás kétségkívül kényes terület, ám tagadhatatlanul léteznek olyan időszakok, amikor helye van, sőt szükségszerű.

POLITIKA

„Ez egy járható út”
Tóka Gábor politológus a közvélemény-kutatásokról és az önkormányzati választások tanulságairól

Nemcsak a választás eredményei, de a kampány tapasztalatai és a választói elvárások is az együttműködés felé tolják az ellenzéki pártokat – véli Tóka Gábor. A CEU professzora szerint a Fidesz újra hozzányúlhat a választási szabályokhoz, így viszont megnő az esélye annak, hogy a király meztelenné válik.

Új választás Jászberényben
Napok múlva rájöttek

Megismétlik a polgármester-választást november 10-én Jászberényben, miután a területi választási bizottság helyt adott a fideszes jelölt beadványának, ezt követően pedig a Szegedi Ítélőtábla elutasította az ellenzék felülvizsgálati kérelmét.

Ellenzéki képviselőket gyanúsít választási csalással az ügyészség
Vadászidény

A DK-s Varju Lászlónak egyelőre csak a mentelmi jogát függesztették fel, a jobbikos Farkas Gergely ellen vádat is emeltek választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. Varjura közben a decemberi MTVA-s balhé okán is rászálltak.

„A változás lehetőségét ne vitassuk el senkitől”
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője, elnökjelöltje

Indul a Jobbik elnöki pozíciójáért, a pártból olyan kormányváltó erőt akar kovácsolni, amely nem fél az ellenzéki együttműködéstől, s ha kell, dominálja azt. A párt jelenlegi frakcióvezetőjével néppártosodásról, megújulásról, árulókról és hitelességről beszélgettünk.

Alkotmányos vádemeléshez vezethet Trump Ukrajna-botránya
Akasztófajáték

Bill Taylor kijevi ügyvivő vallomásával új szakaszba lépett a Donald Trump elleni vizsgálat. A vádemelés már elkerülhetetlennek látszik, de vajon bele is bukhat-e az elnök az Ukrajnával kapcsolatos botrányba?

KULTÚRA

tévéSmaci
Szarkapuszta

rés a présen
„Mindenkinek valamiféle harc”
Rába Roland színész

Tánc
Ketten / Sinni

Színház
Patológiai eset
Feridun Zaimoğlu – Günter Senkel – Luk Perceval: Molière – the passion

Ha reprezentatív felmérést végezhetnénk színházi emberek és drámatörténészek körében, hogy vajon Molière életművében melyik alapérzületnek, emóciónak vagy indulatnak jut kitüntetett szerep, a szerelmi/nemi szenvedély legfeljebb a középmezőnyben kapna helyet.

mi a kotta?
Ez az Antikrisztus

Lemez
Németh Róbert: Kib….tt végtelen űr

Lemez
Elefánt: EL

Lemez
Danyiil Trifonov: Rachmaninov

Lemez
Berlioz: Requiem

„Már eljátszották”
Buzsik György dobos

A Tankcsapda alapító tagja, ő dobolt a zenekar első hat lemezén, de a kilépése után hosszú időre eltűnt, és csak a nyáron bukkant elő új zenekarával, a The Easyflow-val. Buzsik Györggyel újrakezdésről, gitártudásról, túltolt rock and rollról beszélgettünk.
Koncert
Végzetes kérdések
Juan Diego Flórez koncertje

Logikus és természetes, vagy éppen ellenkezőleg, a hübrisz által sugallt és végzetes a határátlépés, amelyre Juan Diego Flórez mind gyakrabban el-elszánja magát?

„Az emberi szív tempója”
Paul O’Dette lantművész

Először játszik Budapesten – a Nemzetközi Gitárfesztiválon – a lantjáték és a régi zene nagy öregje. Az amerikai művész útja a rocktól vezetett a lantig, melynek a jelen aranykora után még fényesebb jövőt vizionál.

Könyv
Dékány Dávid: Dolgok C-hez

Könyv
„Ha vennél egy pesszáriumot”
Philip Roth: Isten veled, Columbus

A fordításban megjelenő életművek sajátossága, hogy néha az időbeliséget felborítva, a legkülönösebb együttállásban jelenhetnek meg egy írói pálya egymástól valójában igen távol eső darabjai.

Kiállítás
Az aranyborjú
Hetiszakasz – Roskó Gábor rajzai

Közel két évvel ezelőtt kezdett bele a Mozaik Zsidó Közösségi Klub együttműködve a Mazsihisszel és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemmel (OR-ZSE) a Dáf projektbe – ennek keretében a zsidó közösség több mint száz tagja interpretálta a tórai hetiszakaszok üzenetét.

Poeta.doc
„Borotvaélen táncoló zselé”
Horváth Eve: halálolimpia

ÉLET + MÓD

étel, hordó
Postakocsi Italiano

chili&vanília
Falu végén van egy malom

Gurupédia III. – Dzsiddu Krisnamurti
A kilépés bátorsága

Gurunak lenni végül is ugyanolyan foglalkozás, mint kenyeret sütni, utcát seperni, adót szakérteni, újságot írni. Hogyan lesz valaki spirituális vezető? Tényleg felülről nevezik ki? Vagy az elvárások emelik magasba?

Rossz és még rosszabb klímaforgatókönyvek
Saját levünkben

A hírek már régóta az üvegházhatású gázok növekvő ütemű kibocsátásáról és annak a globális éghajlatra gyakorolt hatásáról szólnak. A kibocsátás napjainkban is egyre nő, de a legrosszabb forgatókönyvek nem mindig teljesülnek be.

A méhátültetés lehetőségei Magyarországon
Műtőasztalon az anyaságért

Svájcban és Amerikában már több tucat csecsemő született átültetett anyaméhből, de a hazai szakértők szerint az új eljárás még mindig kockázatos és költséges.

BLOG

Tévésorozat
A politikus

Film
Jetikölyök

Tévésorozat
Ki hiszi el?
Hihetetlen

Susannah Grant sorozata nem sokat törődik a gyengéd előkészítéssel: már az első kockákon egy reszkető, láthatóan traumatizált lányt látunk.

„Ő nem sokat beszélt”
Tim Robbins színész

Magasabb és őszebb, mint azt a filmjei sejtetni engedik. A New York-i Comic Conon töltöttünk tíz percet a társaságában, hogy a Stephen King ihlette Castle Rockról, az HBO GO-n látható horrorsorozat második évadjáról beszélgessünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.