2019. október 6., vasárnap

IGAZA VOLT ARISZTOTELÉSZNEK ABBAN, HOGY NEM MINDEN EMBER ALKALMAS ÁLLAMPOLGÁRNAK?

QUBIT
Szerző: TÓTH OLIVÉR ISTVÁN
2019.10.06.


Arisztotelész filozófiája jól értelmezhető a Platónnal folytatott vita közegében; magától értetődő tehát, hogy politikafilozófiájában is szembefordul mesterével. Platón közvetlen közelről nézte végig ahogy az athéni demokráciát (amelyben a demokratikus döntéshozatalban csak az egy vagyoni kvótának megfelelő, athéni születésű szabad férfiak vettek részt) foglyul ejtik demagóg vezetők populista szólamaikkal, majd belekergetik egy, az állam számára katasztrofális kimenetelű háborúba, amely után az oligarchák és diktátorok vették át a hatalmat, akik – többek között – Platón mesterét, Szókratészt is koncepciós perben meggyilkolták. Platón radikálisan antidemokratikus politikafilozófiáját kétségtelenül erősen motíválta ez a tapasztalat. Sokak által legfontosabbnak tartott művében, Az államban amellett érvel, hogy az állam vezetése ugyanolyan mesterség, mint a fazekasság: ahogy megválogatjuk, hogy kitől veszünk fazekat – attól, aki a legjobban ért a fazék elkészítéséhez –, úgy az állam ügyeinek eldöntését sem lenne szabad akárkire rábízni, csak arra, aki ért hozzá. Platón tehát a demokráciával szemben egy technokratikus diktatúrát tartott követendő berendezkedésnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.