2019. október 1., kedd

MUNKAÜGYI PEREK VÁRNAK A VOLÁNBUSZRA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2019.10.01.


A kormány majdnem öt év után ismét hozzányúlt a régiós busztársaságokhoz. Az új mammutvállalatban, a Volánbusz Zrt.-ben hétféle bér- és pótlékrendszert kell összehangolni.

Október 1-től a Volánbusz Zrt. lesz az egyik legnagyobb állami vállalat. A 2015, vagyis a legutóbbi átszervezés óta csak a fővárosban és Pest megyében működő buszcég magába olvasztja a másik hat regionális közlekedési társaságot, s így majdnem 19 ezer alkalmazottat foglalkoztat, több mint 6700 járművet működtet majd. 

Az átszervezés miatt átírják a dolgozók munkaszerződéseit, a munkavégzés helyeként mindegyikben Magyarországot jelölik meg. A Közlekedési Munkástanácsok alelnöke, Horváth László nem tart attól, hogy így majd távoli megyékbe vezénylik át a buszvezetőket, ha valahol nem tudják kezelni a létszámhiányt, de a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) vezetője arra biztatja a dolgozókat, az ilyen munkaszerződéseket ne írják alá. Dobi István arra emlékeztet, hogy A munka törvénykönyve szerint a munkáltató 44 napra az ország bármelyik pontjára kivezényelheti a dolgozóit, vagyis egy baranyai buszsofőrt is elküldhetnek nyíregyházi járatokra, ha ott kevés az ember, ami szerinte elfogadhatatlan. Dobi István hétfőn erről a kérdésről is konzultációt kezdeményezett a Volánbusz elnök-vezérigazgatójánál. 

Elbocsájtásoktól ugyanakkor nem tartanak az érdekvédők. Minden emberre szükség van! - nyugtatta a cég vezetése is a dolgozókat és a közlekedési terület szakszervezetei szerint is elsősorban a korábbi régiós központok felső- és középvezetőinek kell aggódni, mert az ő feladataikat átveszi a budapesti központ. Egyedül a humánpolitikai részt hagyják meg alsóbb szinten, a keleti országrészben Debrecenből, a Dunántúlon Szombathelyről szervezik a munkát, míg a főváros és az agglomeráció dolgozói a központi régióhoz tartoznak. 

A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke úgy tudja, a megszűnő munkahelyeken dolgozók egy része már kapott ajánlatot, hogy más, többnyire alacsonyabb beosztásban tovább foglalkoztatná őket a Volánbusz – nekik el kell dönteniük, hogy maradnak-e. Baranyai Zoltán ugyanakkor hozzátette, hogy számos adminisztratív területen dolgozó munkavállaló még nem kapott konkrét munkaköri ajánlatot, a cég október 15-ig ígéri az érintettek tájékoztatását. Ami biztos: a buszsofőrök és a járműjavítókban dolgozók egyáltalán nincsenek veszélyben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.