2019. október 2., szerda

PROSTITÚCIÓBÓL KITÖRT NŐK MESÉLTEK ARRÓL, MIÉRT NEM SZABAD LEGALIZÁLNI A SZEXIPART

MÉRCE
Szerző: KOVÁCS BLANKA
2019.10.01.


Hiába legalizálják a prostitúciót egyre több országban, a szexért fizetők továbbra is embertelenül bánnak a nőkkel, a legtöbb prostituált még így is kényszerből keresi így a megélhetést, és az állam sem segít azokon, akik kitörnének belőle. Nagyjából erről szólt A prostitúció valósága című esemény, amit a Közkincs Kiadó és a Patent Egyesület szervezett. A közel három órás, angol nyelvű beszélgetés során aktivisták és egykori áldozatok a saját tapasztalataikról beszélve mutatták be, hogy a szexkereskedelem legalizálása miért káros törekvés, és hogy a prostitúciót egy az egyben fel kell számolni.

A prostitúciónak kétféle feminista olvasata van: vannak, akik legalizálnák, és vannak, akik minden körülmények között eltörölnék. Abban mindkét tábor egyetért, hogy az illegálisan folytatott szexkereskedelem problémás, mert a prostituáltak jogok nélkül kiszolgáltatottak, de a prostitúció – vagy ahogy a támogatók hívják, szexmunka – támogatói szerint pont a dekriminalizáció segíthet a helyzetükön. Az iparban dolgozók így visszanyerhetik a testük feletti rendelkezést, lehetnek munkavállalói jogaik, feljelenthetik az erőszakoskodó kuncsaftokat, és striciknek sincsenek kitéve. Ráadásul így azok is törvényesen dolgozhatnak, akik nem belekényszerültek, hanem önszántukból szeretnék a testüket áruba bocsátani.

A Közkincs Kiadó és a női jogvédő Patent Egyesület szeptember 26-i eseményén felszólaló aktivisták, segítők és a prostitúcióból kimenekült áldozatok azonban éppen azt mutatták be saját tapasztalataikról és kutatásaikról mesélve, hogy a prostitúció valójában sosem szabad választás kérdése. Hiába legális tevékenység egyre több országban, a kizsákmányolás, az emberkereskedelem és a dehumanizálás mindenhol kíséri a prostitúciót...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.