2019. november 6., szerda

A BORKAI-ÜGY KÉZZELFOGHATÓVÁ TETTE A KORRUPCIÓT AZ EMBEREK SZÁMÁRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2019.11.06.


Nem igaz, hogy az emberek azért hunynak szemet a korrupció fölött, mert tudatlanok, többségük tisztában van a létezésével és a mértékével – mondta lapunknak Martin József Péter, a Transparency International Magyarország (TI) ügyvezető igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. A Borkai-ügy ebből a szempontból jó lakmuszpapír lehet, mert megmutathatja, hogy abban a pillanatban, amikor a sajtó által jóval korábban a maga teljességében feltárt, ám visszhangtalanul maradt korrupciós ügy más megvilágítást kap, és kiderül, hogy a fideszes elit egy része nem megengedhető módon „urizál” és olyan dolgokat művel, ami semmiképp sem áll összhangban azzal, amiről egyébként prédikál, akkor a korrupció is sokkal jobban megfoghatóvá válik az emberek számára. Lehet, hogy a lakosság a jövőben jobban felkapja majd a fejét a hasonló ügyekre, s ez be tud csatornázódni a politikai rendszerbe.

Kövér László házelnök szerint a fékek és ellensúlyok rendszere hülyeség, nincs rá szükség, csak akadályozza a hatalmat, hogy tegye, amit tenni szeretne. Mit mutat ez a kijelentés?

– A kijelentés elfogadhatatlan. A világ összes valódi demokráciája a fékek és ellensúlyok – és nem egyensúlyok, ahogyan azt Kövér László mondta – alapján működik. Függetlenül attól, hogy egy demokrácia inkább többségi alapú, mint Nagy-Britanniában, vagy inkább konszenzusos, mint Németországban, abban egyáltalán nincs vita, hogy szükség van rájuk. Állítom, hogy a populizmus térnyerésének dacára ezek a fékek és ellensúlyok a nyugati országokban továbbra is megvannak, az ellenőrző intézmények működnek és a kormányzatoknak nincs korlátlan hatalmuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.