2019. november 19., kedd

A KDNP MINEK VAN?

INDEX
Szerző: JOB MÁRK
2019.11.19. 


Nemrég ünnepelték a Parlamentben a KDNP fennállásának 75. évfordulóját. Ennek apropóján érdemes feltenni a kérdést: milyen szerepet játszik a KDNP és általában a kereszténység a mai magyar politikában? A kérdés annál is inkább indokolt, mert a KDNP koalíciós partnerként lassan tíz éve kormányon van, és a kormányzati kommunikációban egyre nagyobb helyet kap a kereszténység melletti elkötelezettség hangoztatása.

Az említett parlamenti ünnepségen Orbán Viktor a kereszténység és a politika kapcsolatának kérdését az igazság és a többség problémájaként írta le, és kifejtette, hogy a többség „igazság nélkül értelmetlenné válik, mert elveszíti morális alapjait”, míg „az igazság többség nélkül »béna«, nem tud hatni a politikában”. A kormánykoalíciót pedig Orbán szerint az a munkamegosztás jellemzi, hogy a KDNP biztosítja a kereszténységből fakadó igazságalapot, míg a Fidesz a politikai racionalitás által vezérelve úgy alkalmazza ezt az igazságot, hogy begyűjthesse a többséghez szükséges szavazatokat.

Ez jól hangzik. A Fidesz–KDNP pártszövetség tehát a keresztény értékorientáció és a reálpolitika összeegyeztetésének ideális formája. Csak az a baj, hogy ez egy hatalmas blöff. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Fidesz meghatározó figurái egyáltalán nem azon fáradoznak, hogy többségkonform-hatékonysággal érvényt szerezzenek a keresztény értékrendnek. A közpénzek gátlástalan lenyúlása, a jogállamiság fokozatos leépítése és az egészségügyi-oktatási-szociális terület vészes elhanyagolása nem a keresztény igazság reálpolitikai alkalmazása, hanem annak tagadása és elárulása.

A keresztény erkölcs magasfényű kommunikációs díszletei és a sivár valóság közötti kontrasztot a kormány a propaganda fokozásával igyekszik elfedni. Ám ezzel csak tovább növeli a kontrasztot, amely már keresztényeknek is szemet szúr. Ezért hangoztatta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője pártja jubileumi ünnepségén, hogy csak naiv, a politika világa iránt érzéketlen hívők kritizálják őket, akik nem tudják, hogy ők a keresztény elveket csak a politikai megvalósíthatóságon belül tudják képviselni. Más szóval: a KDNP a magyar politikából kihozza a keresztény maximumot, így minden ez irányú kritika alaptalan...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.