2019. november 27., szerda

A KORMÁNY 5 ÉVE NEM RATIFIKÁLJA AZ ISZTAMBULI EGYEZMÉNYT, AMI SEGÍTENE A BÁNTALMAZOTT NŐKNEK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2019.11.27.


Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a gyerekek 36%-át érzelmileg, 23%-át fizikailag bántalmazzák, míg a lányok 18%-a legalább egyszer szexuális erőszakot él át még 18 éves kora előtt. Múlt szombaton a Néma Tanúk felvonulással kezdődött a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű nemzetközi kampány, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nőkkel és gyermekekkel szembeni visszaélésekre. A magyar kormány 2014-ben aláírta, de azóta sem tette a hazai jogrendszer részévé az Isztambuli Egyezményt, ami a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25., a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, és december 10., az emberi jogok világnapja között rendezik meg, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról.

Magyarországon november 23-án a piros sziluettjeiről ismert Néma Tanúk felvonulás nyitotta meg a programsorozatot, melyet a NANE, a Patent Egyesület és a K11 kulturális központ szervezett. Az ezt követő bő két hétben filmvetítésektől kezdve képzéseken, olvasókörökön, kerekasztal-beszélgetéseken át egészen a szakmai konferenciáig számos program várja az érdeklődőket, majd december 10-én a Ráolvasás c. darab premierjével zárul az eseménysorozat. Az előadás a tanárok által diákjaikkal szemben elkövetett visszaélésekről, és az ezt lehetővé tevő társadalmi problémákról szól.

Az idei kampányban a gyerekek védelme kiemelt figyelmet kap. Sokan hiszik, hogy a párkapcsolati erőszak elsősorban a partnerre irányul, így nem veszélyezteti a háztartásban élő gyermek fejlődését. Valójában azonban a párkapcsolati erőszak súlyos stressznek teszi ki a gyermeket. Károsan hat fizikai, lelki és társas fejlődésére, még akkor is, ha közvetlenül nem őt éri a bántalmazás. Poszttraumás zavarok, testi problémák, a stressz okozta tanulási és teljesítményzavarok az előre látható következményei. Az, aki bántalmazza a partnerét vagy volt partnerét, nem lehet megbízható szülő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.