2019. november 3., vasárnap

A NEMZETI BÁNTALMAZÁS RENDSZERE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BALASSA TAMÁS
2019.11.03.


Kiverték két fogát és eltörték több bordáját egy 15 éves fiúnak egy fiatalkorú banda tagjai a Széll Kálmán téren, kés is volt náluk. De ez a riport nem róluk szól. Nem is arról a 11 éves lányról, aki talán éppen a fogtörés, vérömlés idején ugrott le 15 éves szexpartneréről, amikor rájuk nyitott a gyermekfelügyelő. És nem is arról a fogyatékos óvodáskorúról, aki nevelőotthoni társai életét pokoli nyüszítéssel keseríti, de ha kiszabadul a rácsok közül, akkor máshogyan is. Ez a riport arról a gyermekvédelemről szól, amely újratermeli a nyomorúságot, erkölcs és gátlás nélküli fiatalokat nevel, túl nagy eséllyel prostituáltakat és börtönlakókat. Miközben a létező legjövedelmezőbb befektetés volna a szegénység és a tudatlanság felszámolására költeni az adóforintokat.

Nem tudjuk, mi történt azóta a súlyosan sérült fiúval, aki a forró augusztusi éjjelt a rendőrségen és a kórházban töltötte (édesapja elutasította az érdeklődést, már múlt időbe temették a történteket), de feltesszük, hogy amint a közösségi média haragra gyúló tagjaiban, úgy benne is elolvadt az elfogadás cigányokkal, intézetis (gyerekkori nevén zacis) verekedőkkel szemben. Nem tudjuk elítélni ezért. Más a helyzet a közönyös körmagyar fehérgallérosaival, akik úgy költenek 20 milliárddal többet az idei kormánypropagandára és szintén ennyivel többet a pénzügyi tárca Várba költözésére, hogy ennyiből vígan megoldhatnák azok boldogulását, akiknek a Jóisten fukarul mérte a javakat. Ennyit a költségvetési számmisztikáról, amit persze demagógiaként kezel az állam működésével megengedőbbek hányada. 

Herczog Mária családszociológus, gyermekvédelmi szakember lesújtó véleménnyel van a kormány szociális és gyermekvédelmi intézkedéseiről, és úgy általában a szegénypolitikájáról. Azt mondja, a számvevőszék már 2000-ben megállapította, hogy nincs elég erőforrás az 1997-es gyermekvédelmi törvény végrehajtására, és a helyzet azóta csak romlott. „Egymásra rakódtak az évek, évtizedek bűnei, és ez az utóbbi tíz évben egészen katasztrofális mértékeket öltött. Ahogy az egészségügyet és az oktatást, úgy a gyermekvédelmet is lerohasztotta az erőforráshiány és a cinizmus, amivel a kormányzat ezeket a kérdéseket kezeli.” 

A szakember egyetért több, az ágazatban dolgozó pszichológus véleményével, amely szerint a jelenlegi gyermekvédelem bántalmazó. „Ezt hívjuk intézményi vagy rendszerbántalmazásnak, ami sajnos minden pillanatban tetten érhető. Miután nagy a szakemberhiány, a dolgozók egy része kiégett, nélkülözi azokat a speciális felkészültségeket és lehetőségeket, amelyek ebben a helyzetben segítséget jelentenének a gyerekeknek. A fizikai feltételek is nagyon gyengék, ezért maga a rendszer is nagyon súlyosan bántalmazó, sokszor többet árt, mint az a környezet, ahonnan a gyerekeket kiemelték, mondja a családszociológus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.