2019. november 4., hétfő

KASZTOSODIK A MAGYAR TÁRSADALOM, ÉS ENNEK MIND MEGISSZUK A LEVÉT

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2019.11.03.


Papíron a piacgazdaság előnye a meritokrácia. Ennek nagyon leegyszerűsítve az a lényege, hogy valakinek a társadalmi pozíciója nem a származásától, hanem a tehetségétől és szorgalmától függ. Ha valaki tanul és teljesít, akkor gazdag lesz, ha nem, akkor szegény marad, legalábbis elméletben. A gyakorlatban ugyanis hatalmas problémák vannak ezzel a nyugati világban és Magyarországon is.

A társadalmi mobilitás és a széles középosztály megléte előfeltétele egy jól működő demokráciának: talán ezért is szentelt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) két hosszabb tanulmánykötetet is ennek a két témának az elmúlt két évben. Ezekből többek között például az az első hallásra megdöbbentőnek hangzó tény derült ki, hogy

Magyarországon egy szegény családnak több mint 200 évig tart kiemelkedni a szegénységből és középosztálybelivé válni.

Nemrég járt Budapesten Michael Förster, az OECD vezető szociálpolitikai elemzője, aki mindkét kötet esetében vezette a kutatócsoportokat, majd a kötetek főszerkesztője volt, így fel tudtunk neki tenni néhány kérdést a tanulmányok legérdekesebb eredményeivel kapcsolatban. Mivel a középosztályokról szóló kötetről már korábban beszámoltunk a G7-en, ebben a cikkben inkább a mobilitásról lesz szó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.