2019. november 16., szombat

„LESZNEK ÁLDOZATOK” A MAGÁNISKOLÁK KÖZÖTT

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY / KLUBRÁDIÓ
2019.11.15. 


Több, a köznevelési törvényt érintő módosítási javaslatot nyújtott be a kormányoldal az Országgyűlésnek november 12-én este. Köztük számos olyan, amely súlyosan érintheti az alternatív iskolákat. Szabó Zoltánt, a Magyar Waldorf Szövetség ügyvezetőjét már kérdeztük a Reggeli gyorsban, azt a beszélgetést itt találják.

Horn Györggyel, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnökével, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) igazgatójával is beszéltünk, aki elmondta: mostantól minden működő iskolának engedélyt kell kérnie jövő áprilisig ahhoz, hogy létezzen, „miközben ő van”. Ezekbe az iskolákba több tízezer gyerek jár. Ha a miniszter áprilisban csak egy iskolának azt mondja, hogy nem, akkor mi lesz az oda járó gyerekekkel, különösen például a 11.-esekkel? Hova fognak járni? Az elsősökkel se tehetik meg ezt, hiszen addigra már lementek a felvételik, beiratkoztak egy létező iskolába. Akik ezt benyújtották, azoknak erről halvány fogalmuk sincs.

Úgy fogalmazott: ebben az országban a politika maga alá gyűrte a társadalom alrendszereit, az oktatást is. Az egyes alrendszerek nem tudnak autonóm módon dönteni, hanem általános politikai, hatalomtechnikai, "maffiózó", ki-ki ítélje meg, milyen szempontok, de nem az adott ágazat szakmai szempontjai számítanak a döntéseknél...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.