2019. november 6., szerda

ORBÁN VIKTOR CSÜTÖRTÖKI PROGRAMJA EGY HÁBORÚS BŰNÖS MOSDATÁSA, ÉS ERRE EMLÉKEZTETHETJÜK IS

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2019.11.05.


Tulajdonképpen már megszokhattuk, hogy Magyarország miniszterelnöke háborús bűnösöket méltat, népirtások résztvevőivel bájcseveg és az európai kultúra megvédelmezésének állítja be, hogy fasisztoid hajlamú politikusok emberiségellenes bűntetteket követnek el Európa határainál, mikor inkább vízbefullasztják a menekülteket, minthogy engednék őket partot érni.


Jelenleg Törökország amellett, hogy népirtást követ el déli határai mentén, ami már önmagában háborús bűncselekmény, globálisan az egyik legelőremutatóbb társadalmi szerveződést is felszámolja.

Erdoğan török elnök azért folytatja hadjáratát a Szíriában, de autonóm területen létező kurd népállam, Rozsava ellen, hogy ezzel országának belpolitikai válságát kezelje, és megpróbálja biztosabb lábakra helyezni hatalmát, melyet egyébként megingathatnak a gazdasági nehézségek.

Közben persze arra hivatkozik, hogy a terroristák ellen is fog tudni így védekezni – miközben éppen ő maga támogat terroristákat a kurdok elleni harcban, azon kurdok elleni harcban, akik rengeteget tettek, vérüket áldozták azért, hogy Észak-Szíriát megtisztítsák az iszlamistáktól.

Azért is teszi, hogy ezzel területet foglaljon, egy úgynevezett biztonsági zónát, ahova tervei szerint az országban lévő 3,6 millió menekültet letelepíthesse, mondván úgyis Szíriából származnak és csak visszatelepíti őket (ami abból a szempontból hülyeség, hogy az ország más részeiből, más népcsoportokból).

Ennek nagyon örülhet a magyar kormány is, mondván, hogy lám-lám, a magyar és a török érdek milyen szépen egyezik, hiszen ott az a rengeteg menekült Törökországban, és azért az mégiscsak jobb, ha dél felé hagyják el az országot, mintha nyugatra.

Azt ugyanakkor ritkán teszik hozzá, hogy nem valószínű, hogy csökkenni fognak a régióban a feszültségek, amennyiben az elüldözött emberek helyére betelepítenek olyanokat, akik korábban nem ott éltek, mindezt megtámogatva az iszlamista milíciák megerősítésével, de ez mindegy is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.