2019. november 22., péntek

TERMELŐ ERŐ LEHETNE AZ EGÉSZSÉG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2019.11.21.


Ha ezer milliárddal többet költene az állam az egészségügyre, úgy 150 ezer potenciális munkavállalót nyerne a gazdaság.

A 25-50 év közötti korosztály még ugyanolyan arányban dolgozik Magyarországon, mint például Csehországban vagy Svédországban, de ötven felett már az átlagosnál nagyobb mértékében tűnnek el a magyar munkavállalók a munkaerőpiacról. Ennek oka az egészségük megromlása, illetve az egészségügy állapota – derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett XXI. Pénzügyi Csúcstalálkozón. A rendezvényen, ahová főként a vállalati vezetők köréből érkezett a hallgatóság, az előadók és a közönség is arra kereste a választ: hogyan lehetne hatékonyabbá, és fenntarthatóvá tenni a magyar egészségügyet?

Magyarországon a munkaerőhiány már a gazdasági növekedés korlátja – állította Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, aki szerint 50 év felett a magyarok egészségi állapota egyre rosszabb. Hozzátette: ha mindenki, aki elérte az öregségi korhatárt nyugdíjba menne, 200 ezer ember esne ki öt éven belül a munkaerőpiacról. A születéskor várható élettartamban is a sor végén kullogunk. Az Eurostat adatai szerint egy svéd 65 éves még legalább 15 évnyi betegség nélküli életre számíthat, addig a magyar legfeljebb feleennyire. Éppen ezért a népesség egészségi állapotának javítása alapvető érdek, az ország versenyképességének a feltétele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.