2019. november 12., kedd

ÚJ EGYENSÚLYT KERES VON DER LEYEN

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS / KLUBRÁDIÓ
2019.11.12.



Az Európai Parlament visszautasított több biztosjelöltet, a magyart is, így hát az Ursula von der Leyen által gondosan kimunkált egyensúly megbillent. Mit tehet ezután?

...Ami a magyar jelöltet illeti, a Politico szerint a Várhelyivel kapcsolatos kifogások megmutatkoztak például annak kapcsán, hogy Magyarország közreműködött a Törökország elleni szankciók meghozatalának a késleltetésében. Várhelyi jelölése körül „harc lesz” - idéz a Politico egy néppárti EP-képviselőt, aki névtelenséget kért. Von der Leyen egyik munkatársa ezt azzal toldotta meg, hogy a biztosok uniós tisztségviselők, az uniót szolgálják, és a testület egyetlen tagjának sem szabad nemzeti politikai irányvonalat követnie. „Nem létezik olyan, hogy Magyarország kapja a bővítési tárcát. Aki azt gondolja, hogy bármilyen nemzetiségű biztos egyszerűen nemzeti politikát valósíthat meg, az figyelmen kívül hagyja a politikai realitásokat” - fogalmazott a bizottsági elnök mellett dolgozó tisztségviselő.

A magyar származású Piri Kati, aki a holland szociáldemokraták színeiben tevékenykedik EP-képviselőként, a Politicónak nyilatkozva súlyos aggályának adott hangot Várhelyi Olivérnek a bővítési és szomszédságpolitikai területre történt jelölése miatt. „A magyar kormány a jogállamiság súlyos megsértéséért visel felelősséget, és a szomszédos országokkal kapcsolatos hozzáállása semmilyen módon nem tükrözi az EU értékeit és elveit” - mondta Piri Kati. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország ellen hivatalos fegyelmi eljárás folyik az EU alapértékeinek aláásása miatt, hogy Orbán Viktor menedéket nyújtott az igazságszolgáltatás elől menekülő Nikola Gruevszkinek, Észak-Macedónia volt miniszterelnökének, hogy támogatólag nyilatkozott a Szíriába történt török katonai betörésről, valamint hogy túlontúl meghitt viszony fűzi Putyinhoz. „Ha Várhelyi biztosjelölt a meghallgatása során nem határolódik el egyértelmű szavakkal Orbán Viktortól és kormánya magatartásától, akkor erőteljes ellenállásba fog ütközni a szociáldemokrata képviselőcsoport részéről” - fogalmazott Piri Kati a Politicónak nyilatkozva.

Tanja Fajon szlovén szociáldemokrata EP-képviselő szintén kételyeinek adott hangot Várhelyi kapcsán, aki szerinte még annál is problémásabb jelölt a bővítési posztra, mint amilyen a jogi bizottságban elutasított Trócsányi László volt. Fajon szerint von der Leyennek, hogy ne futtassa zátonyra leendő bizottságát, kevésbé ellentmondásos jelöltet kellett volna kérnie Magyarországtól. Úgy véli, sok EP-képviselőnek „nehézséget okoz majd, hogy igennel szavazzon Várhelyire”.

Cseh Katalin, a Momentum politikusa – az Újítsuk meg Európát liberális EP-képviselőcsoport tagja - az amerikai lapnak nyilatkozva szintén rossz döntésnek nevezte, hogy Orbán jelöltjének a bővítési portfóliót szánják. Magyarországot jogállamiság szempontjából az unió leggyengébb láncszemének mondta, és úgy vélekedett: ekként nem tudja hiteles módon biztosítani, hogy a csatlakozó országok tiszteletben tartsák az európai értékeket.

A Politico megjegyzi: ha a három pótjelölt bármelyikét elutasítják, akkor fennáll a kockázata annak, hogy a jövő év elejéig kitolódik az új Európai Bizottság hivatalba lépése, hiszen a karácsonyi ünnepek közeledtével az Európai Parlamentben beszűkül az újabb biztosjelöltek meghallgatásának a lehetősége.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.