2019. december 19., csütörtök

HÁT NEM ALÁÍRTA? HÁT DE

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: GIOTEIN VERA
2019.12.19.


Most meg vagyok lepve? Hát nem. Azon lennék meglepve, ha a mindenkori Bajszos Szar 1 ( nálam a Bajszos Szar 2 az a Kövér László) visszatolta volna az orra alá citált papirost azzal, hogy na de kérem, ezt most, főleg advent idején, talán mégse, kicsit túlzás, cseppet felháborító, nem is egészen humánus, gondolkodjunk, elvtár… pardon, felebarátaim.

De nem. Még véletlenül sem. Aláírta, és meg is indokolta, hogy miért. Némileg szimpatikusabb lett volna, ha azzal indokolja, hogy hát bizony ekkora fizetésemelésért, és közpénzből a rokonságnak is járó ellátásért cserébe nem rossz, hogy csak néha alá kell írogatni egy-egy botrányos törvényt, rá kell bólintani némi „alkotmányos” aljasságra, „keresztény-nemzeti” gazemberségre. A pénz az pénz. A közpénz is. De nem. Bajszos Szar 1 képes volt szemrebbenés nélkül előállni többek között azzal, hogy:

„Az elmúlt időben jelentősen nőtt azoknak a száma, akik – közülük nem kevesen szándékosan – nem fizettek egészségügyi szolgáltatási járulékot. De az egészségügyi szolgáltatást igénybe vették. Ez igazságtalan és méltatlan a járulékot becsületesen fizető honfitársainkkal szemben.”

Tényleg? Hát én a járulékot becsületesen fizető honfitárs vagyok. Tudja mit, János? Az én kontómra vonjon ki az aláírt szégyenteljes baromság hatálya alól egy hajléktalant. Amennyit az adómból és a járulékaimból (mert ne feledjük, hogy a tb egy ideje már adónak számít) a felcsúti kisvasútra, szögesdrótos határkerítésre, fociakadémiára, műkincsre, miniszterelnöki irodára és muzsikáló, nemzetiszín hungarikum rézfaszú bagolyra költöttek, azt utalják rá annak a hajléktalannak a tb számlájára. Ha minden „járulékot becsületesen fizető honfitárs” kérésének eleget tesznek, akik szintén inkább a járulékfizetésre nyomorból kifolyólag képtelen honfitársak megsegítésére költenék az adójukat, mint a fent említett, kiemelt fontosságú állami beruházásokra, akkor szerintem az ország teljes lakosságának rendben lenne a társadalombiztosítása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.