2019. december 8., vasárnap

IVÁNYI GÁBOR: ENNÉL CSAK TISZTESSÉGESEBBEN LEHETNE IRÁNYÍTANI AZ ORSZÁGOT

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY
2019.12.07.


Elítélte az újabb kormányzati módszereket a kulturális élet elfoglalására Iványi Gábor metodista lelkész, aki szerint jobb azok mellett lenni, akiktől elvesznek. Ő biztosan nem szentelne fel stadionokat, nem akar a kegyencek közé tartozni.

Iványi Gáborral, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjével és az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével először is arról beszélgettünk, hogy pénteken Kenedi János író szervezésében karácsonyi vásárt és gyűjtést rendeztek a Fuga Budapesti Építészeti Központban, amelynek bevételét az Oltalom javára ajánlották fel. Majd ezután az Átrium Színházban jótékonysági estet tartottak ugyanezzel a céllal. A lelkész először is megköszönte Kenedi Jánosnak és a felajánlóknak a támogatást, és meghatotta, hogy sokan állnak az ügy, a szegény emberek megsegítése mellé. Az ő életükből vesz el időt és energiát a kormány akkor, amikor nem erre, hanem mindenféle „ostoba passzióra” költi inkább a pénzt. Iskolás gyereknek ételre, nélkülözőknek téli tüzelőanyagra és hasonlókra fordítják. Megjegyezte: az Átrium kockázatot vállalt azzal, hogy melléjük állt, és ez nyomorúságos dolog. „Ma ugyanaz a helyzet, mint 75 évvel ezelőtt, hogy nemcsak embereket üldöznek, hanem azokat is, akik az üldözötteket segítik” – mondta.

Elsősorban jó érzést jelentett neki az ellenzék budapesti sikere, de reményt is, hogy lehet változás. Bár szerinte nemcsak az ellenzék fog majd össze a következő parlamenti választásra, hanem a kormány is „újabb aljasságokkal” próbálja megpróbálja megakadályozni, hogy szabályosan győzni lehessen ellenük. Iványi Gábor szerint ez nagy hiba, mert ott, ahol elveszik ezt a jogot, ott az emberek keserűsége is dühe csak nő. A lelkész nem szeretné, ha a dolgok elfajulnának; hadd legyen leváltható az, aki próbálkozott egy darabig, és hadd jöjjenek azok, akik megpróbálnák megmutatni, hogy lehet olcsóbban, tisztességesebben, korrektebbül irányítani ezt az országot. „Ennél csak olcsóbban és tisztességesebben lehetne” – tette hozzá.

Nem tartja egyedülállónak, ami őket érte, mert a 2010 óta tartó időszakban nagyon sok mindenkit értek hátrányok. Iványi Gábor nem akar a kegyencek közé tartozni, nem szentelne fel stadionokat, azt gondolja, jobb azok oldalán maradni, akiktől elvesznek, és akiket érintettként lehet támogatni.

A strasbourgi ítélet ellenére a kormány csak 2016-ig fizette ki, amit megítéltek nekik, a következő éveket megint nem. Nem tehetnek mást, mint hogy új bírósági eljárást kezdeményeznek. Iványi Gábor ahhoz hasonlította a helyzetet, hogy akiket a tranzitzónában éhezettek, azok közül akik Strasbourghoz fordultak, kaptak enni, a többiek nem. Ördögi cinizmusnak nevezte ezt az egészet. Megjegyezte: a napokban rendezték itt az üldözött keresztények megsegítéséről szóló konferenciát luxusszállodában, és sok naiv külföldi újságíró is bedőlt ennek. Őt egyébként keresztény oldalról ugyanúgy bántja, ha zsidókat, muszlimokat, más felekezethez, más csoporthoz tartozókat diszkriminálnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.