2019. december 29., vasárnap

KLÍMATÖPRENGÉS SVÁJCBÓL ÉS MAGYARORSZÁGRÓL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.12.29.


A lassan mögöttünk maradó év egyik nagy témája a klímahelyzet volt, úgyhogy bár nem egy vidám kérdéskör, arra gondoltam, az utolsó vasárnapot részben szenteljük ennek. Milyennek látszik a kérdés Svájcból és Magyarországról?

Előrebocsátom, hogy mindkét szerző hasonló álláspontot képvisel (majd a kommentekben ti úgy is elmondjátok, miért nincs vagy van igazuk). Zuzzer például egyre inkább úgy érzi, hogy valami nem kóser a világban. Valami olyasmi, amiről az életben nem gondolta volna, hogy időnként ennyire fogja csípni a szemét.

„Elég régen meg vagyok egyébként róla győződve, hogy mi, emberek, csak vírusok, vagy baktériumok vagyunk Földanya testén, amit aztán majd jól leráz magáról és nyom nélkül eltűnünk a …ba.

Manapság egyre több erre utaló jel van, nem én találtam ki és nem csak én látom, hogy rohanunk a végzet felé ezerrel. Most éppen nem is a bolygórombolásra gondolok, hanem a mentális leépülésre, aminek példáit nap mint nap láthatjuk.

Tehát….. Kedves férfitársaim (bár a hölgyek egy része is idevehető lenne)! Pár héttel ezelőtt még röhögtem azon a poénon, hogy Ausztráliában segélyvonalat akarnak létrehozni a Gréta Thunberg jelenség hatására meghasonlott férfiak számára.

Aztán mostanában meg nézem, ahogy egyes emberszabásúak mit meg nem engednek maguknak egy kislányt illetően. Nevezik mindennek aminek lehet, állítják Hitlerrel párhuzamba, hogy csak néhányat emeljek ki az össznépi hányadék tengeréből.

Veletek meg mi van vazze? Az asszonynak fáj a feje két éve folyamatosan és a jobbkezetek már elfáradt? Jöttök itt, hogy „… meg a mögötte álló körök”. Milyen körök, vazze? Ez (...) egy kislány, aki kimondja azt, amit kell, provokálja azt akit kell.

Ki áll mögötte? Hát a családja, meg egy halom olyan ember, akinek nem csak azért van a fejében agyszövet, hogy azt a fene nagy lyukat kitöltse, hanem azért, hogy gondolkodni is megpróbáljon vele.

Azok, akik a világ legegyszerűbb diagramjait értelmezni is tudják; emlékeztek még az általános iskolára? X tengelyen az idő, az Y tengelyen a hőmérséklet…. Azok, akiknek számít mi lesz a gyerekükkel, meg azok gyerekeivel, ha ez a nyomorult világ a Ti legyingetéseitek hatására a fejükre omlik.

De ha lenne is mögötte valami titokzatos háttérhatalom, Soros György, vagy maga a Télapó… leszarom, ha a téma fontos és igaz. Az igazság nem attól függ, hogy ki mondja – azaz egy hely van ahol ettől függ, egy lángoktól ölelt kis banánköztársaság -, hanem attól, hogy igaz-e, vagy sem.

Ti meg ki vagytok bukva, mit bukva, borulva attól, hogy egy kiscsaj az orrotok alá nyomja a büdös zoknit, mondván, hogy ez a zokni vazze büdös. Hámerőtám irányíccsa a nemzetközi karvalytőke… Az….Magasról teszek rá, mint minden egyéb gondolkodó lény, még ha így is lenne, mert pont azt mondja, ami van.”

A teljes posztot itt találjátok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.