2020. január 26., vasárnap

A NER NYOLC JELENSÉGE, MELYEK SÉRTIK A TÁRSADALOM IGAZSÁGÉRZETÉT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.01.25.


A Fidesz új kommunikációs stratégiájában ezúttal is Orbán Viktor jelölte ki a fő csapásirányt azzal, hogy két kártérítési ügyben is a bíróság döntésével szemben foglalt állást. Hivatkozási alapja az volt, hogy a társadalom igazságérzete sérül, ha kártérítést kapnak az államtól a szegregációba kényszerített romák, illetve az emberhez méltatlan körülmények között tartott rabok. A miniszterelnök arról azonban megfeledkezik, hogy társadalmi igazságosságra hivatkozni veszélyes egy olyan országban, ahol a rendszer haszonélvezői komolyabb szellemi és fizikai teljesítmény felmutatása nélkül gazdagodnak, és ahol a politikai bűnöket elvétve követi felelősségre vonás. Ezúttal csak a nagyon kirívó esetekre hívjuk fel a miniszterelnök és pártja figyelmét.

1. Nem sérti a társadalmi igazságérzetet, ha egy felelős kormányzati pozícióban lévő politikus és felesége helikopterrel repül el egy vidéki esküvőre, és ennek semmilyen következménye nincs az illetőre nézve? Ráadásul azt az újságot, amelyik erről beszámol, néhány hónapon belül beszántja a kormány!

2. Az olyan egyházak sorsa, nem sérti a társadalom igazságérzetét, melyek azzal, hogy olykor bírálatokat fogalmaznak meg a kormány politikájával kapcsolatban nemhogy nem kapnak állami támogatást, de folyamatos kirekesztésben, megbélyegzésben részesülnek? Azok viszont akik gazsulálnak a hatalomnak, stadionokat áldanak meg, bevásárolják magukat a független sajtót működtető médiavállalkozásokba, hogy aztán belülről kontrollálják azokat, számolatlanul kapják az állami támogatást, a kormány pedig szinte a tenyerén hordozza ezeket az egyházi vezetőket.

3. Amikor a devizahitelesek problémáinak megoldása volt a kormány feladata a végtörlesztés lehetőségével nem azokat segítette-e, akik legkevésbé voltak rászorulva az állami támogatásra? Ők ugyanis rendelkeztek annyi pénzzel, hogy kifizessék a kölcsönt, ráadásul alacsony árfolyamon törleszthettek. A többieknek maradt az évekig húzódó adósságtörlesztés, esetleg a kilátástalan pereskedés.

4. Az senki igazságérzetét nem bántja, hogy a kormány üldözi azokat a civileket, melyek sokszor rászorulókon segítenek, olyan pedig társadalmi rétegeket támogatnak, melyek különben végleg leszakadnának? Ugyanakkor azt a CÖF-öt (Civil Összefogás Fórum) pénzeli, amely nyíltan hirdeti hűségét a kormányhoz és a Fideszhez, békemeneteket szervez, ha Orbán Viktor ezzel megbízza a „civil” szervezet vezetőit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.