2020. január 30., csütörtök

LESZAVAZTÁK A MOBILGÁTAT A RÓMAIN

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.01.30.


A Római-parton a Királyok útja - Nánási út árvízvédelmi nyomvonalon már meglévő védmű fejlesztését is megvizsgáltatja Budapest, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a városvezetés azon javaslatát, amely szakítana azzal a korábbi koncepcióval, amely a Duna-part közelébe helyezné át az árvízi fővédvonalat. Ezzel lekerült a napirendről az a korábbi, sokáig Tarlós István volt főpolgármester által is támogatott koncepció, amely egy úgynevezett mobil gát révén, a Duna-part közelébe helyezné át az árvízi fővédvonalat. Ez a természetes part lerombolásához vezetne, ráadásul komoly műszaki nehézségeket és kockázatokat is felvet.

Ez a döntés talán végre pontot tesz egy régóta húzódó vita végére. S mert bizonyára nincs mindenki képben a Római-partot illetően, ezért röviden összefoglaljuk, miről is van szó a fővárosiak kedvelt szórakozóhelyén. A rendszerváltozás körül a Római-part fokozatosan megváltozott, ma már csak néhány csónakház áll az egykori több tucatból. Van viszont helyette más. Szép és drága társasházak, hotelek és az egykori kisvendéglők helyén korszerű éttermek. Ezzel párhuzamosan a Római-part összetétele is megváltozott – a melósok, diákok és kisnyugdíjasok helyett, „új nép, másfajta faj” vette birtokba a partot.

A víz, amely nem hajlandó érzékelni a társadalmi változásokat, időnként persze ma is beköszön. Elönti az árteret, ahová az említett korszerű házak és hotelek épültek. A tulajdonosok gátért kiáltanak, ami megvédené őket és javaikat...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.