2020. január 21., kedd

MAFFIAMÓDSZEREKKEL VÁDOLJÁK A BIZTONSÁGIAKAT A FERIHEGYEN DOLGOZÓ TAXISOK

INDEX
Szerző: E.F.
2020.01.21.

A múlt héten járta be a médiát egy felvétel, amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér épülete előtt készült, és az látható rajta, hogy egy a reptérhez tartozó biztonsági őr durván megüt egy taxist. Az ügy folyományaként a Budapest Airport intézkedett, hogy távolítsák el az agresszív őrt a reptér területéről, ugyanakkor azt is közölték, hogy a videón rögzített incidens előtt maga a taxis is illegálisan próbált ügyfelet szerezni.

Itt akár vége is lehetne a történetnek, de a felszínt megkapargatva kiderül, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó, és

A TAXIS–BIZTONSÁGI ŐR KONFLIKTUS HÁTTERÉBEN EGY ÉVEK ÓTA FENNÁLLÓ, EGYRE JOBBAN ELFAJULÓ ÜZLETI VITA HÚZÓDIK.

Jogszerű közel-monopolhelyzet

Az alaphelyzet az, hogy a repülőtér szerződésben áll a Főtaxival, amelynek lényege, hogy a Főtaxi bizonyos szolgáltatási szint biztosítása és díjfizetés ellenében előjogokat élvez a reptéri fuvarozásban: például az érkezési oldalon csak ők üzemeltethetnek kint és bent bódékat, ők használhatják kizárólag a terminálhoz közelebb eső belső sávot és a drosztokat, más taxitársaságoknak pedig még a reklámjai sem kapnak helyet a repülőtéren. Ezzel a rendszerrel kapcsolatban már több konkurens taxitársaság is panaszt emelt a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), de a GVH nem talált kivetnivalót a többletjogokat biztosító szerződésben.

A versenyjogi kifogás elutasítását a GVH anno azzal indokolta, hogy bár kétségtelenül privilegizált helyzetben van a Főtaxi, ezért cserébe kötelezettségek is terhelik (díjfizetés, teljesítési biztosíték, meghatározott szolgáltatási szint), így nem jelenthető ki, hogy velük szemben versenyhátrányba kerültek a nem szerződött taxicégek. Utóbbiak ugyanis szintén behajthatnak a reptér területére akár úgy, hogy utast hoznak, akár úgy, hogy érkező direkt hívására érkeznek, és a meghatározott ingyenes behajtási időn belül bármiféle pluszdíj fizetése nélkül tartózkodhatnak a kizárólag a Főtaxi számára fenntartott területeken kívül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.