2020. január 21., kedd

SAJÁTOSAN SRÓFOLJÁK FEL A LAKÁSÁRAKAT - A KIVITELEZŐK CSAK KÖZVETÍTŐKÖN KERESZTÜL JUTHATNAK ANYAGOKHOZ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.01.21. 


Az építkezésekhez a kivitelező a háttéripari termékek 95 százalékát nem tudja közvetlenül a gyártótól vásárolni. A szakmai szövetség szerint nem ritka, hogy 2-3 tagú beszerzési lánc ékelődik be a folyamatba – nyilvánvalóan lehúzva a maga sápját. Persze nem csak ez a gond az ágazatban.

Sajátosan magyar lakhatási krízisről írt már tavaly az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A jelenség lényege szerintük, hogy a hazai lakásvagyon műszaki állaga gyorsan romlik, mert sok tulajdonos nem költ megfelelően lakásfelújításra, a lakhatás minőségére. Számításaik szerint 2019-ben mintegy 300 milliárd forint értékű lehet a szóbeli megállapodás alapján kivitelezett lakásfelújítás. Ez pedig a költségvetésnek (a kieső áfa miatt) körülbelül 80 milliárd forintos veszteséget okoz.

A szövetség érdekes módon sem korábbi elemzéseiben, sem a legfrissebben, a médiatagozata által szervezett háttérbeszélgetésen sem hangsúlyozta, mennyire minden célszerűséggel szembement a kormány, amikor a széles kör számára elérhető, a számlás kivitelezést egyértelműen segítő lakástakarékosság állami támogatását megszüntette. (Megjegyezzük, ebből is jól látszik, hogy a kabinet szempontjai is „sajátosan magyarok” lehetnek.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.