2020. január 2., csütörtök

PÉNZESEBB LENNE? EZEKKEL KEZDJE AZ ÚJ ÉVET! - NEM ÁRT TUDNI, MILYEN A SZEMÉLYISÉGÜNK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.01.02.


Az új évet sokan köszöntik különböző fogalmakkal, amelyeket könnyebb kimondani, mint megtartani. Elsőként érdemes lehet felmérni, mik lehetnek a reális célok a saját jellemünkre és szokásainkra is figyelve. Összeszedtünk néhány tippet is.

Egy korábbi kutatás eredménye szerint az újévkor fogadkozók 88 százaléka nem éri el a célját. Senki sem változtat ugyanis könnyen berögződésein egyik napról a másikra, hiába az új naptár. Saját tapasztalataink is azt támasztják alá, hogy szinte lehetetlen megfelelni a nagyon elrugaszkodott elvárásoknak, de az is akadály, ha a fogadalom túl általános (például: ezután jobban ügyelek a pénzre).

A család anyagi helyzetének javításához szerintünk a legfontosabb először annak fülön csípése, hogy milyen csatornákon keresztül folyik ki valaki kezéből a pénz. Nagyon jó lehet az évet azzal indítani, hogy felmérjük, milyen a pénzügyi személyiségünk. Ehhez hasznos a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) tartozó Pénziránytű Alapítvány által kidolgozott tesztet kitölteni..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.