2020. február 6., csütörtök

MÁR A KÖZGAZDÁSZOK IS AZT MÉRIK, HOGY ORBÁNÉK OKTATÁSPOLITIKÁJA KOMOLY KÁROKAT OKOZOTT

24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2020.02.06.


A szakképzési reformról és a tankötelezettségi korhatár csökkentéséről is komoly szakmai vita folyik a bevezetésük óta. Végre konkrét adatokkal jelentkeztek a közgazdászok is: kemény számsorokkal igazolták, milyen károkat okozott a fideszes kormányzat ezen két intézkedése. Hiába jók a fiatalok foglalkoztatottsági adatai, az oktatási mutatók aggasztóak: ez pedig a gazdasági fellendülés után hatalmas pofon lehet az országnak. A kormány lépései miatt pedig azok szenvednek a legtöbbet, akik amúgy is a legrosszabb helyzetben vannak.

Évek óta mondják oktatáshoz értő szakemberek, hogy a 2010 utáni Orbán-kormányok közoktatásban bevezetett reformjai több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hajtottak. A nemrég megjelent Munkaerőpiaci tükör 2018 fiatalokra koncentráló kiadványának közgazdász szerzői most számokkal és grafikonokkal is megmutatták, mivel járt a szakképzési reform, illetve a tankötelezettségi korhatár leszállítása 16 évre. Az MTA és a Pénzügyminisztérium támogatásával készült tanulmányok szerint a helyzet súlyos.
Hamarosan vége lehet az alacsony munkanélküliségnek

„A növekvő foglalkoztatás és a nem dolgozó, nem tanuló fiatalok arányának csökkenése alapján úgy tűnik, hogy az iskolából a munkába lépés folyamata zökkenőmentes” – írják szinte a kormánypropagandát idézően a kötet szerkesztői, ám rögtön rátérnek, hogy ez miért nem igaz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.