2020. március 1., vasárnap

A FALVAK NÉPE HELYETT POLITIKUSOK NYERTEK FÖLDET BARANYÁBAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT
2020.03.01.


Baranya megyében sem a helyi gazdálkodók nyerték el a földek nagy részét – elkészült Ángyán József újabb jelentése a visszás földprivatizációkról.

Tizenkilenc megyéből a mostanival együtt eddig tizenkettő esetében tárta fel Ángyán József agrárprofesszor, volt parlamenti államtitkár, hogy a kormányzati lózungok ellenére hogyan fosztották meg Fidesz-, illetve politika közeli vállalkozók a helyben élő földműveseket attól, hogy nagyobb birtoktestekhez jussanak az állami privatizáció során. 

Baranyában az elkelt megyei földterület ugyan statisztikailag 198 nyertes árverezőhöz került, de az összesítésből kiderül, hogy a birtokok több mint felét 27 nagy érdekeltség szerezte meg. A helybeli gazdálkodó családok elől a földek jelentős részét – e megye esetében 83 százalékát - más településen élő, tőkeerős árverezők szerezték meg. Baranyában több mint ezer hektárt ráadásul nemcsak hogy nem helybeli, hanem az adott területtől átlagosan negyven kilométerre lakó árverező vásárolt meg. Köztük van a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatnak elnöke, aki 87 hektár baranyai szántóra több mint 100 kilométer távolságból, Nagykanizsáról csapott le – állapítja meg a jelentés. 

A mintegy 8500 hektár elkelt megyei terület kétharmadát licitálás nélkül, kikiáltási áron szerezték meg a vevők, valódi árverseny a területek kevesebb mint 9 százalékánál alakult csupán ki. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy a területek közel egyharmadát olyan nagy, 50-170 hektár közötti – birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek 250 millió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek – summázza a szakértő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.