2020. március 22., vasárnap

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁGTÓL A TANÁCSTALAN MAGYARORSZÁGIG...

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2020.03.21.


A spanyolnátha éppen olyan pusztító volt, mint a koronavírus.
1918-ban tört ki a járvány, mely emberek millióinak életébe került, és végérvényesen felforgatta a társadalmakat, melyek egyébként sem voltak higgadt állapotban, hiszen folyt a Világháború.
A járvány még 1920-ban sem fejeződött be.
Ami hasonlóság a mai helyzettel, hogy az ország akkor sem volt felkészülve erre a példátlan egészségügyi kihívásra . és most sincs.
Mire vége lett a világháborúnak és a járványnak,már semmi nem volt olyan, mint annak előtte volt, és soha többé nem is lett olyan.
Sajnos, jobb nem lett, sőt, még romlott is a helyzet.
A baj soha nem jár egyedül, a járvány, háború, forradalom szentháromság bármelyik variációjában előfordulhat, jelenleg a háború és a forradalom még hátra van, de a világ öles léptekkel halad a megvalósítás felé.

A háború maga az iszonyat, emberi vágóhíd, mely elenyészően kevés embernek hoz kiemelkedő hasznot, és az egész vérfürdő felett nemzeti lobogók lengnek, azt hazudva az embernek, hogy van akárcsak cseppnyi értelme is annak, ha életét adja érte.
Rezesbandák, zászlóanyák, zászlókat megáldó papok, özvegyek, árvák, halottak, halottak, halottak.
És zsírosra hizlalt hadiszállítók, haszonleső politikusok.
Mikor a népnek elege van a dologból, akkor jön a forradalom.
Őszirózsa a sapkákon, szegfű a puskacsövekben, falhoz állított ellenfelek, fellógatott tisztségviselők, Dunába lőtt újságírók, megkínzott zsidók, felakasztott festőnők, nyakig földbe ásott kisemberek lóval tiportatott feje - a pénz és az ijedtében magát összecsinált hatalom kegyetlen bosszúja.
A forradalom csak messziről szép, a piros vér csak messziről dekoratív, közelről nyúlós és büdös.
A hóhérok kegyetlenek, és hóhér mindig akad, akár fehér glaszékesztyűben is szorgalmasan igazgatják a kötelet áldozatuk nyakán.
A járvány már csak ráadás, esetleg előleg, viszont felettébb demokratikus, maga a kommunista egyenlősdi, nincs kivételezés, legfeljebb csak szerencse...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.