2020. március 20., péntek

ÉG A KUNYHÓ, ROPOG A NÁD

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.03.20.


...A magyar emberek – mint hírlik – elmentek haláltáncolni a Balatonra. A járvány miatt a nyaraló-tulajdonosok megrohamozták a partokat, odalent nyári a hangulat állítólag, csurig vannak a cukrászdák, éttermek, játszóterek. A helyi polgármesterek térden állva könyörögnek a sok hülyének, ne hozzák rájuk a romlást, de ezeknek beszélhetnek. Úgy vélik, a veszedelmet a messzi Budapesten hagyták, a vízparton már nem érheti őket baj. Ez azt mutatja, hogy a nyaralókat sem ész alapján osztja el a teremtő.

Úgy általában a hülyeség és ostobaság elősegíti a járvány nyújtózkodását, és ez ellen soha nincsen orvosság. Tegnap a boltban egy öntudatos hetvenes nőnemű vásárló kifejtette, addig nem lesz rend, amíg mindenféle idegenek jönnek be az országba. Az eladó szelíden mondta neki a maszkja alól, hogy neki se nagyon kellene flangálnia, mire cinkosan kacsintott, hogy úgy szökött ki most is. Az ilyen majd a vírus okozta halálos ágyán a migráncsokat szidja, és képtelen lesz belátni, saját magának okozta a bajt.

Ilyen honfitársból egyébként annyi van, mint égen a csillag. Az ilyenek szavaznak Orbánra, csókolgatják a kezét, rúgnak bele a koldusba és vetetik le a padot, hogy a hajléktalannak ne legyen hová ülnie. Nekik vetítik az örömöket. A diadalok kora jött el a televízióban is, azé az időé, amikor hivatalosan lehet túllépni a valóságon, és dicsőséget álmodni. Az M4, mint sportcsatorna ugyanis kijelentette, mivel friss sportesemény nincsen, ezért a közelmúlt magyar diadalait tűzi műsorra, ömlenek a magyar győzelmek.

Ez is a történelem átírásának egy módja, a Dózsa László 1942- kiterjesztése, vagy az oktatás ama eszméje, hogy a vesztes csatákról nem kell annyit beszélni a gyerekeknek. Egy elhúzódó járvány végén, aki életben marad, hatalmas öntudattal fog éhen veszni, énekelve, hogy ez az éjszaka sosem ér véget, miközben borul rá a mázsás, szörnyű mennybolt. Ez a habitus, ami kibontakozni látszik, hogy miközben a kaszás kezdi suhogtatni a kellékét, mi a nemzeti nagylétbe menekülünk, a biztos recept a pusztulásra.

Haláltáncot járunk a Balaton partján, teli pofával szidjuk a migráncsokat a boltban, diadalokat vetítünk, az országgyűlésben pedig alkotmánybíró megválasztásával foglalatoskodunk, míg a kedves vezető Facebookon töketlenkedik. Ez mind annak a bizonyítéka, hogy a nemzet megérett a pusztulásra. Egyetlen bökkenő van ebben az egészben, hogy a nemzet te vagy meg én, így a diadalmas magyar faj kihalása a miénket is jelenti szükség szerint. Ha mindezek ellenére túlélünk, akkor a vész után hétfőn este hatkor találkozunk a Kehelyben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése