2020. március 31., kedd

ÉLETVESZÉLYES MÉG JOBBAN ELTÁVOLODNI A NYUGATTÓL

1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2020.03.31.



A magyar társadalom nagy része csaknem érintetlenül lépett a kelet-közép európai patrimoniális, személyi függésen alapuló feudalizmusból a tömegdemokrácia (és a tömegmanipuláció) korába, és ezen belül is a történelme nagyob része diktatórikus rendszerekhez kötődik. Ezért nem alakult ki az országban a polgári mentalitásnak, a teljesítményelvnek, a szabad piacnak és a professzionális államnak az az együttállása, amely a Nyugatot több száz éve a világ vezető civilizációjaként tartja meg.

Az országnak akkor voltak sikeresebb korszakai, amikor egyértelműen a nyugati törekvések érvényesültek benne (a korai Árpád ház, az Anjouk és a Habsburgok, különösen a Monarchia idején, de ide sorolható talán az 1920-as évek stabilizációs időszaka is). Minden flörtölés keleti (muszlim, orosz) rendszerekkel súlyos visszaesést okozott, szenvedést hozott az ország népére és további leszakadást a civilizált Európától.

A magyar magaskultúra, a vallás, a politikai rendszer magja, a jogrendszer, minden komplexebb minőség, ami létrejött ebben az országban, kivétel nélkül nyugati -- klasszikus római, keresztény, polgári-liberális, felvilágosodáskori és modern -- mintákat követ. A Nyugat utánozhatatlanul komplex, mégis organikus fejlődése tetten érhető mindenen, amit eleink legkiválóbbjai (a korai uralkodóktól a reformkori nagyjainkon, a Monarchia és a Horthy-korszak művelt politikusain át a rendszerváltó tekintélyekig) követendőnek gondoltak. A Nyugat a sajátosan plurális, rétegzett civilizációjával máig a világ mintaadója; minden feltörekvő és felemelkedő állam és régió az észak-atlanti térséget másolja és annál sikeresebb, minél jobban tudja másolni (integrálni). A globális piac, a civilizáció mintái, a viselkedés, az ízlés, az anyagi és a szellemi kultúra, az emberi kommunikáció leghatékonyabb formái mind nyugati eredetű értékek és intézmények...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.