2020. március 30., hétfő

„EZ A ROHADT VÍRUS AKÁR MEGBÉKÉLÉST IS TEREMTHETNE, DE KÖZÖS HAZÁNK MINISZTERELNÖKE NEM AKARJA A NEMZET EGYSÉGÉT”

444.HU
Szerző: UJ PÉTER
2020.03.29.


Vasárnap este megtartották „az első online tüntetést”, amely a felhatalmazási törvény ellen tiltakozó, 100 ezer aláíró fölött járó petíció folytatása.

A közösségi élmény nyilván nem lehetett olyan erős, mint amikor nagyobb tömeg gyűlik össze az utcán, de az élő közvetítés azért így is többet adott az azt követő 6 ezer embernek, mint egy sima videóüzenet. Az pedig kétségtelen előnye az online tüntetésnek, hogy nem kellett hozzá órákig ácsorogni a hidegben, ráadásul a felszólalók is dicséretesen rövidre fogták, még ha az ismétléseket nem is sikerült elkerülni. Utóbbi mondjuk nem meglepő, hiszen nagyjából mindenki ugyanazt fogalmazta meg különböző nézőpontokból:

a rendkívüli intézkedésekre szükség van, a kormánynak meg kell adni a felhatalmazást, de nem korlátlanul, mert ez pont a válsághelyzet kezeléséhez szükséges összefogást lehetetleníti el.

A fent visszanézhető közvetítés (az érdemi rész a 18. perctől) az egészségügyi dolgozók ünneplésével, egy rövid tapsolós videó bejátszásával kezdődött, majd sorra jelentek meg az otthonról bejelentkező beszélő fejek.

Az első felszólaló az egyik szervező, Horgas Péter díszlettervező volt, aki szerint a felhatalmazási törvény azt mutatja, hogy „közös hazánk miniszterelnöke nem tudja, vagy nem akarja megteremteni a nemzet egységét.” Ilyenkor mindenkinek megértőnek és visszafogottnak kell lennie, a járvány okozta természetes félelmet senki nem használhatja ki, tilos visszaélni a joggal és a hatalommal, hiszen

nem háború, hanem rettenetes világjárvány van, amely akár nemzeti egységet, megbékélést is teremthetne, hiszen ez a rohadt vírus nem válogat.

Kérjük és elvárjuk, hogy a kormány találjon olyan megoldást, amely az egész nemzetnek és minden politikai képviselőjének elfogadható, mondta, „mert tényleg egy az ország”, és aki ezt nem érti, az a közös cselekvéstől veszi el a figyelmet és a fegyelmet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.