2020. március 14., szombat

EZ TÖRTÉNIK, AMIKOR KIDERÜL, HOGY TÉNYLEG KORMÁNYOZNI KELLENE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.03.14.


Teljesen elkerülte a figyelmemet, hogy tegnap péntek, 13-a volt, és az milyen vicces, de ennél nagyobb bajunk sose legyen. Tartok tőle, hogy lesz, sőt már most is van bőséggel bajunk, de ez nem gátol meg abban, hogy egészséges jó reggelt kívánjak mindenkinek! Bízom benne, hogy mindenki békésen aludt, és senki nem hánykolódott nyugtalanul, megválaszolatlan kérdések fölött virrasztva.

Erre minden okunk megvolt (nemzetileg is), miután a bejelentésügyi fő bejelentő és minden miniszterelnökök legnagyobb járványügyi szaktekintélye este negyed tízkor néhány laza kényszermozdulattal szembeokádta azt, amit reggel 7 és 8 óra között mondott a saját autonóm, szuverén szájával a pártrádióban. Amikor még egyáltalán nem tartotta indokoltnak az iskolák bezárását, hát hiszen a járványt a külföldiek hozták be, továbbá mert nincs koronavírussal fertőzött gyerek és a gyerekek különben sincsenek veszélyben, és végül mert „be kell látni, nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat, ha bezárjuk őket, az a tanév végét fogja jelenteni”.

Ekkor még azzal fenyegette a tanárokat azt üzente a tanároknak, hogy nix ugribugri, mert különben is: iskolabezárás esetén nem kapnak fizetést. Már reggel éhgyomorra is ordas jogi nonszensznek tűnt, hogy amennyiben a pedagógusok állami alkalmazottak, és az állam küldi őket kényszerszabadságra, mi a büdös francért ne kapnának juttatást. Ámazonban mivel a mikrofonállvány nem volt útban, a kampóügyi szakértő beleállt, és beleállt a csahos médiája is szakértőstül. Sajnos nekik nem szóltak, hogy estére változni fog a narratíva, már nem azt kell óbégatni, hogy mekkora gazdasági károkat okozna az ellenzék által követelt iskolabezárás, mivel a szülőknek szabadságot kellene kivenniük, hanem. Így méltán szénné égethették magukat a kétoldali igyekezetben.

Ezzel szemben a főtitkár elvtárs úr valószínűleg megokosodott nap közben, ezért délutánra kitalálták a néphülyítési műsor következő felvonását: már nem csak az ellenzék, de a Fidesz és a KDNP frakciója is jó ötletnek tartja az iskolák bezárását. Mintha egyrészt a Fideszt bármikor is érdekelte volna az ellenzék véleménye annyira, hogy jó ötletnek tartson bármit, amit az ellenzék jó ötletnek tart, és mintha másrészt a Fideszben és külön a KDNP-ben lenne bárki, aki csak úgy szembemehetne az egyszemélyes önkény mindenhatóságával, akinek lehetnének önálló gondolatai, és aki jobb belátásra bírhatná őfényességét. Gondolom, miután egész Európa bezárta az iskolákat, ezúttal mindenható Orbán Viktor saját hatáskörben revideálta azt a pár napja hangoztatott kipcsak meggyőződését, miszerint annak van igaza, aki szembemegy a forgalommal az autópályán.

Így történt, hogy elegánsan, nyakkendő nélkül, feltűrt ingujjban, az ábrázatára fércelt jól végzett munka utáni fáradtságot imitálva szólt az ő népéhez. Miután az operatív törzs korábban járványügyi sajtótájékoztatót tartott járványügyi szakemberek nélkül, ahol gyakorlatilag minden érdemi kérdésre megkerülték a választ/semmire nem tudtak válaszolni, őkelme a Facebookra költözött sajtótájékoztatásilag. Innen tudjuk, hogy akciócsoportból egyáltalán nem lesz hiány, 10 darab ilyet jelentett be a doktor úr, figyeljék csak a szóhasználatot:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.