2020. március 14., szombat

FANTOMKONZERVGYÁR A HOMOKON – EGY NEMZETGAZDASÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT BERUHÁZÁS REJTÉLYEI

168 ÓRA
Szerző: RAJNAI ATTILA
2020.03.14.




Költségvetési támogatással, valamint a piarista rend tőkealap-kezelőjének bevonásával épült egy hatalmas élelmiszer-feldolgozó üzemegyüttes Kerekegyháza mellett. A beruházó céget azonban végrehajtás és rengeteg tartozás terheli. A környék termelői kezdetben aggódtak, az élelmiszeripari szakemberek pedig észszerűtlennek tartották az óriásvállalkozást. Csakhogy a működésnek és a súlyos milliárdoknak nem sok nyoma van, az építtetők pedig mélyen hallgatnak.

A kecskeméti székhelyű Gladiolus Kft. 18 éve tevékenykedik a hazai vegyiáru-nagykereskedelmi piacon, éves nettó árbevétele 2018-ban kiugróan magas, 2 milliárd 266 millió forint volt. A cég intézményeknek, önkormányzatoknak, kormányzati szerveknek szállít alapvetően saját márkás háztartási papírárut, különböző higiénés, valamint tisztítószereket. A Gladiolus a napokban azért került reflektorfénybe, mert az országos tiszti főorvos rendelete alapján kivonták a forgalomból a Glady-SEPT nevű kéztisztítójukat, mivel – a reklámszöveggel ellentétben – nincs fertőtlenítő hatása, ezért használata jelentős járványügyi és közegészségügyi kockázatot jelent.

A cég fő tulajdonosa a 49 éves, Kecskeméten élő Bajáki Ede, aki ellen 2016-ban emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, valamint más bűncselekmények miatt. Az eljárás jogerősen a múlt évben fejeződött be. A Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú ítélet. Bajáki két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélőtábla egyben előzetesen mentesítette a büntetett előélet hátrányos következményei alól.

A Gladiolus Kft. ellen 2019. december 20-án végrehajtást jegyeztek be, ez jelenleg is hatályos. Bajáki másik cége, a 2013-ban alapított Hírös-Vitál Zrt. ugyancsak végrehajtás alatt van. A cégbe 25 százalékban betársult a PGM FMC Kockázati Tőkealap, amelynek tulajdonosa a hazai egyházi szervezetek pénztermelője, a Portus Buda Group Zrt.

A Hírös-Vitál néhány éve elkezdte felvásárolni a Kecskemét melletti Kerekegyháza külső területeit. A helybelieket meglepte, hogy gazdára találtak az értéktelen, sivár földek, hiszen ott korábban még a kutak is kiapadtak. Ez már alapból megdrágítja a tervezett ásványvízgyártást, mert a beadott vízjogiengedély-kérelmük szerint egy csaknem kétszáz méteres talpmélységű kút vizét akarják a helyszínre juttatni, mintegy három kilométeres vezetéken át...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.