2020. március 4., szerda

HÁROM FIDESZES PLAKÁT LESZEDÉSE UTÁN BÜNTETŐELJÁRÁS, TÍZSZERES ÉRTÉKŰ MSZP-S PLAKÁT LESZEDÉSE UTÁN SEMMI NEM INDUL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2020.03.04.


Egy soproni és egy győri ügyben döntött igencsak eltérően az ügyészség.

Egy húszéves soproni egyetemista a választási kampányban leszedett három fideszes plakátot, most lopással gyanúsítják egy büntetőeljárásban. Eközben fideszes aktivisták kisbusszal szállítottak el több tucat MSZP-s plakátot Győrben, de mivel arra hivatkoztak, hogy ők nem ellopták, csak a szelektív hulladékgyűjtőbe akarták vinni az általuk letépkedett hirdetéseket, velük szemben az ügyészség nem látott törvényes indokot az eljárásra – számolt be a két ügyről az Index.

- Vállalom a felelősséget a tettemért, hibát követtem el, már ott helyben megbántam, de eszembe sem jutott, hogy ez lesz a vége

– mondta az Indexnek ifjabb Kránitz László. Őt a tavaly őszi önkormányzati választási kampányban azon kapták, hogy piros festékkel lefújt néhány politikai plakátot, három darab fideszes hirdetést pedig az autója csomagtartójába tett, miután leszedte őket. Ezzel összesen 4650 forint kárt okozott. Az ifjabb Kránitzot két társával érték tetten, őrizetbe is vették őket. Már a helyszínen beismerte tettét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.