2020. március 6., péntek

LAPSZEMLÉNK A VILÁGBÓL - THE NEW YORK TIMES: ELRETTENTŐ PÉLDA MAGYARORSZÁG

168 ÓRA
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.03.06.


Ismét Magyarország szolgál az egyik elrettentő példaként az amerikai sajtóban annak illusztrálására, hova vezethet, ha szabadjára engedik a jogállamot eltorzító autokratikus törekvéseket. Ezúttal Javier Corrales, az Amherst College politikatudósa ír erről a New York Timesban.

A szerző úgy véli, az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége alatt megindult ugyan abba az irányba, hogy a jogot a különvélemények módszeres elnyomására használhassák fel, de ennek az útnak még csak az elején tart. Hogy ide eljussunk, ahhoz több kell, mint egy nagyszájú elnök és egy felhatalmazást adó kormányzó párt – írja, és megjegyzi: Magyarországon például

Orbán Viktornak úgy sikerült kiharcolnia az autokratikus legalizmus állapotát, hogy felülvizsgálta az alkotmányt, megváltoztatta a parlamenti választási szabályokat, ellenőrzés alá vonta az egész bürokráciát, aláásta a regionális és helyi önkormányzatok autonómiáját, és imponáló győzelmeket aratott a szavazófülkékben.

Corrales azt nevezi autokratikus legalizmusnak, amikor a végrehajtó hatalomnak a jogi pártatlanság elleni támadása azzal az eredménnyel jár, hogy a joggal vissza lehet élni a végrehajtó hatalom vezetőjének és az ő annak szövetségeseinek a megvédése érdekében. A demokrácia ilyetén hanyatlásának szerinte vannak kitapintható jelei az Egyesült Államokban, ahol a Republikánus Párt megmutatta, hogy nem hajlandó megfékezni az elnök legrosszabb törekvéseit. Trumpnak tehát már rendelkezésére áll a jogszerűség pajzsát jelentő kormányzó párt. Megkezdődött az a folyamat is, amelynek során pártszerűen elkötelezett bírákkal töltik fel az igazságszolgáltatást. Ezt követi az a lépés, amikor beavatkoznak a konkrét ítéletekbe, és az ilyen törekvésre is szolgáltatott már példát az utóbbi időben az amerikai elnök...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.