2020. március 23., hétfő

"NAPONTA KÉRDEZIK, MIKOR KAPNAK MEGFELELŐ ESZKÖZÖKET A BETEGELLÁTÁSHOZ, DE VÁLASZ NINCS"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2020.03.23.



Közösségi portálokon könyörögnek a lakosságnak az egészségügyben dolgozók, hogy akinek van védőmaszkja adja át nekik.

Etikai eljárás keretében az orvosi kamara is vizsgálja a szegedi rektor esetét, aki miután hazaérkezett olaszországi síeléséből a karantén helyett betegeket látott el, operált. A Magyar Hang írta meg, hogy Rovó Lászlót – aki egyébként a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója is –, csak jóval azt követően vetették alá vizsgálatoknak, hogy produkálta a koronavírus tüneteit. A professzor óvatlansága miatt a Rektori Hivatal munkatársainak is karanténba kellett vonulniuk. Vasárnap az operatív törzs tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos is megerősítette a szegedi rektor fertőzöttségéről szóló hírt. Hozzátette, hogy az esettel kapcsolatban több mint 120 mintát vettek. A rektor hivatalos közleményben reagált az ügyre, amelyben azt írta, valóban megfertőződött a koronavírussal, de azt tagadja, hogy felelőtlenül járt volna el, állítása szerint nem fertőzött meg senkit, amint észlelte magán a tüneteket, azonnal megtette a szükséges óvintézkedéseket, és családjával jelenleg is karanténban van. 


Információink szerint a Zala megyei kórház több főorvosa is önkéntes karanténban van a szokásos sítúrájuk után, ám ezt megelőzően hazaérkezvén még előbb „ránéztek” a betegeikre. A járvány eddigi tapasztalatai szerint az egészségügyi személyzet gyakran szuperterjesztője a fertőzésnek, ugyanakkor ők vannak a legnagyobb kockázatnak is kitéve. Az olasz közegészségügyi intézet adatai szerint náluk már csaknem 3000 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az új koronavírus járványban néhány hét alatt és már csaknem húsz orvos halt meg részint a fertőzésben, részint az extrém terhelés következtében. Hogy nálunk mekkora lesz a veszteség az azon is múlik, hogy mennyire tudatosan védjük a frontvonalban állókat. Az ellátásból kivont 65 év felettiek miatt 11200 egészségügyi dolgozóval lett kevesebb a közvetlen betegellátásban. Húsz százalékuk orvos. Több tucatnyian vannak már karanténban is. Akik megmaradtak védőeszközökért könyörögnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése