2020. március 13., péntek

ORVOSOKNAK NINCS VÉDŐFELSZERELÉSE, EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSRA VAN PÉNZ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.03.13.


A világjárvány kellős közepén tud rendkívüli intézkedéseket hozni az Orbán-rezsim, amely kormányhatározatban nyújt újabb kétmilliárd forintot a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ez a gyorsaság nem látható a koronavírussal küzdő egészségügyi dolgozók megfelelő védőfelszerelésel való ellátásához. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra idén szeptember 13-20. között kerül sor, ha megtartják, mert a világjárvány nem megszűnőben, hanem erősödőben van. Normális ember már most lemondaná a szeptemberi tömegrendezvényt, nemhogy kétmilliárdot még belefektet egy olyan programba, amit a járvány kellős közepén nem is lehet megtartani.

A demagógia elkerülése mellett, mindenkinek eszébe jut, hogy amikor százezres megbetegedésekre lehet számítani egy lerobbant egészségügy mellett, akkor ez a kétmilliárd forint közpénz jobb helyre is mehetne, mint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Hacsak nem az a szándék, hogy a katolikus egyház ideológiai államaként is működő Orbán-rezsim jó előre elküldi ezt a pénzt az Esztergom Budapesti Főegyházmegye számlájára, hogy a pénzt mindenképpen megkapja az egyház, akár lesz kongresszus, akár nem. Visszafizetni már úgysem kell, azt pedig senki nem ellenőrzi, hogy mit és mennyit költöttel ebből a később törlendő eucharisztikus kongresszusra.

Mindennek semmi köze ahhoz, hogy a legutóbbi hasonló eseményt a holokauszt követte Budapesten, miután az ezeréves nagy magyar hazugságot, a “keresztény-nemzeti” identitást, a szentistváni állam eszméjét eősítette meg az akkor eucharisztikus világkongresszus. Ezúttal a közpénzekkel való pazarlásról, hűtlen kezelésről,az ideológiai propagandáról van szó, szemben a világjárvány teremtette szükség semmibevételével. A magyar egészségügyben dolgozók felszerelésének hiányát nem enyhítik, a szakmai szervezetet fenyegetik, magyar emberek egészségét és életét veszélyeztetik, miközben szórják a pénzt focira és az egyháznak.

Orbán maga mondta el, hogy a vészhelyzet nem néhány hétig és nem néhány hónapig tart, előre tudható, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptemberben nem lehet megtartani, mert maga a kormány tiltotta be a száz főnél nagyobb tömeget mozgató rendezvényeket. A kétmilliárd forintból megfelelő maszkokat kellett volna vásárolni az orovosoknak, nővéreknek, háziorvosoknak, az eucharisztikus kongresszust pedig már most le kellett volna mondani, hogy ne emésszen feleslegesen tovább közpénzeket. Azt nem lehet tudni, hogy mire költötték el azt a 8,7 milliárd forintot, amit a járvány miatt különítettek el, mert arról egyetlen szót sem lehet hallani, a nyomát pedig az egészségügyben nem lehet látni. Ha még a világjárvány pénzét is ellopják, az a bűncselekményeik minősített esete...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.