2020. március 27., péntek

TANÍTANI IS TANÍT A VÍRUS

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: PÁLINKÁS-SZŰCS RÓBERT
2020.03.27.


Olyan ez, mint Csernobil. Az oktatásban is majdnem mindenki tudja, hogy hibás az utasítás, amit kapott, mégis végrehajtja. A kódolt hibák most, vészhelyzetben nagyon kiugranak.

A vírusveszély miatt bevezetett távoktatás nagyobb rugalmasságot, kreativitást követel a pedagógusoktól egyes vélemények szerint. Másrészt nagyobb autonómiát ad. Annyi bizonyos, hogy most nem lehet minden gyereket egyféleképpen tanítani, mint egy osztályteremben. Mindenkit másképp kell segíteni. Már rég át kellett volna állni a XXI. századi módszerekre – véli Gyarmathy Éva nevelés lélektani szakpszichológus.

Volt, akinek könnyen ment az átállás a távoktatásra a gyerekek közül, de sokaknak nem. Egy nagy létszámú, hátrányos helyzetű rétegnek pedig módja sincs rá. Nincs internet, nincs számítógép sem a családban. Akkor hogyan? Rengetegen le fognak maradni, még az eddiginél is jobban. Persze lehet érdek egy ilyen, kellő tudással nem rendelkező alattvalói társadalom létrehozása is, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a sötét tömeg pórázát bárki megragadhatja – figyelmeztet a pszichológus.

Fontos lenne belátni, hogy a tanagyag csak egy eszköz. A lények a készségek, képességek, kompetenciák fejlesztése. A tanulási képességet kell átadni, és azt, hogy a gyerek akarjon és szeressen tanulni. Most nem a számonkérésen van a hangsúly. A válsághelyzet előhozta a rendszerbe beépült hibákat, azt, hogy az egész oktatás elindult a káosz felé. A legtöbb pedagógus tudja, hogy ez így nem jó, és nem jó felé megy. Valahogy úgy, mint Csernobilban. Ott is tudta sok szakember, hogy hibás utasítást kapott, de végrehajtotta, és ezek láncolata vezetett a tragédiához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.