2020. március 12., csütörtök

UNORTODOXÉK NEM OKOZTAK CSALÓDÁST

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.03.11.


Szép estét! Ha elég éberen figyeltem, akkor meg kell állapítanom: ez itt a tavasz. Már nem csak a naptár, hanem a hőmérő és a közérzetem alapján is. Legelőször is – mert ez a legfontosabb – innen is boldog névnapot kívánok Németh Szilárdnak, valamint, defőleg az összes Szilárd nevű, de nem Németh Szilárd jellegű olvasónknak. Most láttam, hogy ez a jeles névnap van ma.

Ma van annak is a napja, hogy a kormány rendkívüli intézkedéseket jelentett be. Igaz, veszélyhelyzetnek nevezték el a dolgot – szerintem ezzel alaptalan pánikot keltve -, de azt gondolom, helyesen tették, hogy korlátozzák a határforgalmat és a tömegrendezvényeket. A fertőzés terjedésének lassításához ezek az intézkedések szükségesek – nyilván más intézkedések is szükségesek lennének, főként ami az egészségügyi intézményeket illeti – mert időt kell adni a tudósoknak, hogy megtalálják a vírus ellen hatékony védőoltást és a szövődmény leküzdésében hatásos gyógyszereket. Az intézkedések ellenére a vírus nem fog eltűnni, sokan megfertőződnek majd, megállítani biztosan nem lehet, de a terjedés lassítása nagyon fontos, úgyhogy most ez a dolgunk. A kormány, operatív törzs vagy mi a franc dolga meg az lenne, hogy gondolkodjanak. Akkor is, ha nehezükre esik.

Az egyetemeket bezárták, az alsóbb iskolákat, óvodákat és bölcsiket azonban nem. Van rá magyarázat: a vírus gyerekre veszélytelen. Ami a jelen tudásunk szerint valóban így van, de én még nem láttam olyan hivatalos adatot, miszerint a gyerekek el sem kapják. Úgy tudom, elkapják, ám nem vagy csak nagyon enyhén betegszenek meg. A kulcsmondat: ők is elkapják. Ha elkapják, terjesztik is. Egymás között, családban, bárhol. Ők nem lesznek betegek, de apu, anyu, nagyi, a pedagógus és az ő családja sem? Hmmm? Már megint trappolunk szembe a forgalommal, mert a környező országok (ahol legelőször a gyerekintézményeket zárták be) egytől egyig hülyék. Unortodoxék nem okoztak csalódást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.