2020. április 8., szerda

A MAGYAR KORONAVÍRUS-TÉRKÉP – ÉS AMI ABBÓL KÖVETKEZIK

HVG ONLINE / TECH
Szerző: KISS JÁNOS PÉTER
2020.04.08.


A hivatalos weboldalon közzétett térkép megtévesztő lehet abban, hogy egyes területeken (megyékben) milyen mértékű a koronavírus-fertőzöttség. Szerzőnk elkészített egy olyan térképet, melyen ez valószerűbben követhető nyomon – és el is magyarázza, mi következik az ilyen módon súlyozott adatokból. Kiss János Péter írása.

Április 1-jétől végre – minden más EU-s országhoz képest több hét késéssel – közzétette a kormányzat az igazolt koronavírus-fertőzöttek hivatalos területi adatait. A tájékoztatást most sem viszik túlzásba, mert mindössze megyei szintű adatokat adnak meg, miközben a legtöbb országban ennél sokkal részletesebb, legalább a mi járási szintünknek megfelelő részletezettségű a tájékoztatás, sőt többeknél a települési szintű adatok is hozzáférhetőek.

Azt is csak utólag, újságírói kérdésre közölte az operatív törzs, hogy hogyan „rendelték” a megyékhez a fertőzötteket (mint kiderült, a hivatalos lakóhelyük, azaz az állandó bejelentett lakcímük alapján). És „természetesen” azt sem tudjuk továbbra sem, hogy a járvány és a védekezés többi fontos mutatójának – mintavételek száma, a tesztelt emberek száma, a kórházba kerültek száma, az elhunytak, felépültek, és az „aktív esetek” száma stb. – mi a területi megoszlása.

Ezzel együtt immár van némi alapunk következtetéseket levonni a vírus terjedésének Magyarországon belüli területi vonatkozásairól. Sőt, miután a megyei adatsorokat naponta frissítik, azt is tudhatjuk, hogy a naponta újonnan igazolt esetek melyik megyékhez köthetők...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.