2020. április 19., vasárnap

A NÉMET AUTÓGYÁRAK ÚJRANYITÁSA ELKEZDHETI FELHÚZNI A MAGYAR IPART, DE LASSÚ LESZ A KILÁBALÁS

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2020.04.19.


Április 14-a óta éledezik a győri Audi gyár, a 13 ezer dolgozó közül első körben százan kezdték el a munkát. A létszámot és a termelést folyamatosan, várhatóan már az április 20-tól kezdődő héten emelni fogják, de arra még valószínűleg sokat kell várni, hogy az üzemben visszaálljon a járvány előtti foglalkoztatási és termelési szint. A magyar Suzuki, az Opel és a Mercedes egyaránt a jövő héten indulhat újra (szintén korlátozott kapacitással).

A német autóiparnak erősen kitett Magyarországnak óriási szerencséje van azzal, hogy Németország a jelek szerint hamarabb tudja újraindítani a gyárait, mint például Olaszország, Spanyolország vagy akár Franciaország. Azzal, hogy a német állam például a Kurzarbeit valódi segítséget nyújtó, működő formáját választotta, és végig indulásra készen tartotta még a kisebb cégeit is, annak a lehetőségét is megteremtette, hogy többek között a magyar leányvállalatokba is hamarabb visszatérhessen az élet.

Mivel a magyar kormány érdemben nem segélyezi sem a cégeket, sem a dolgozókat (pénzt ingyen nem ad, csak munkáért cserébe, dolgozni viszont az intézkedések miatt csak korlátozottan lehet), ezzel nagy nyomást helyez a gyárakra és a munkásokra is. Anyagi szempontból mindkét félnek az az érdeke, hogy mihamarabb újrainduljanak a szalagok, függetlenül attól a bizonytalanságtól, hogy a járványnak milyen súlyos pontján tart éppen az ország. Az autógyárak bővítették és szigorították a higiéniai előírásokat, és igyekeztek a munkakörnyezetet is a járvány veszélyeinek megfelelően átalakítani.

Viszonylagos jó helyzetünk azonban nem jelenti azt, hogy a járvány hatásai hamar eltűnhetnek. A számunkra nagyon fontos német cégcsoportok közül a Volkswagen több gyára megkezdi a termelést a jövő héten (a Porsche kivételével, amely egyelőre nem tud újraindulni). A Daimler szintén elkezd gyártani, egyedül a BMW van hozzájuk képest némi késésben.

A gyártósorokat nem olyan könnyű újraindítani, mint leállítani, mert a termeléshez működnie kell a háttérben lévő többszintű beszállítói hálónak is. Mivel Magyarországon számos ilyen beszállító is van, az összeszerelő üzemek elindulása ezeket is magával kellene hogy rántsa. Ám sokszor az is elég, ha csak pár alkatrésznek Olaszországból kellene érkeznie, de mivel ott továbbra sem megy az ipar jelentős része, ez megakaszthatja a teljes láncot – kis túlzással egy csavar hiánya is elég ahhoz, hogy a terméket ne lehessen legyártani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.