2020. április 9., csütörtök

„AHOL MÉG AKARNI SEM TUDNAK, OTT VAN A LEGNAGYOBB BAJ” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2020.04.08.


A TARTALOMBÓL:

„Ahol még akarni sem tudnak, ott van a legnagyobb baj” – Ünnepi interjú Beer Miklós nyugalmazott püspökkel

„Mint a maffiát elhagyni” – Ángyán József szerint a Fidesz agrárügyben sem tervezte régi ígéretei megtartását, azok csak „politikai termékek” lehettek. Interjú

A szakértők többet vártak az akciótervtől

Bérrendezés helyett egyszeri hálapénz

Az év végi jeggyel váltanák ki az érettségit? – Több szakember is ezt szeretné. Nagy kérdés, milyen fázisban lesz a járvány májusban

„Csak annyit kéne mondani, segíts minket Jézusunk” – Emberemlékezet óta nem volt ilyen: Hollókőn furcsán csendes a húsvét, és ez komoly nehézséget okoz majd a helyieknek

„Az ünnepek után ennek is vége lesz” – Otthoni árusítással, házhoz szállítással próbálják túlélni a veszélyhelyzetet és a piacbezárásokat az őstermelők

Évekig taníthatott hamis doktorival a Pázmány oktatója – A nő emellett család- és gyermekjóléti központot is vezetett a főváros egyik kerületében

Legyűrték a tiltakozókat, költözhetnek az intézet lakói – Sem a tiltakozók, sem a püspökladányi városvezetés nem tudta meghátrálásra bírni a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot

Sok politikust elsöpörhet a világjárvány – A fertőzés politikai átrendeződéshez is vezethet

Tabusították a koronavírust Türkmenisztánban – A maszk viselése tilos, füstöléssel azonban „védekeznek” a fertőzés ellen

Lukasenka a gazdaságot félti – A karantén elkerülésével a belarusz elnök is elsősorban a saját népszerűségét tartja szem előtt, de a háttérben igyekszik lassítani a járványt

Kevés pénz jut a magyar anyáknak – A magyar családok támogatását illetően bizonyos mutatók tekintetében szégyenletesen alacsony szinten állunk, meg sem közelítve az uniós átlagot

Az ország, ahol minden ezredik ember meghal koronavírusban – Kevés szó esik arról az államról, ahol messze a legmagasabb a világon a halálozási arány

A malária elleni szer, amit bevetnének a koronavírussal szemben

Hazudnak minden hullámhosszon – Propagandista álhírgyártók, karaktergyilkosok tündöklése – és bukása – A félmúlt homálya

Aki megvakította a festészetet – 500 éve hunyt el Raffaello, az érett reneszánsz egyik legnagyobb mestere

Eltűntünk az együttélés egyenletéből – Élet az ember nélkül: milyen hatással van a karantén a bolygó élővilágára?

Karanténfőzés csúcsminőségben – A munka nélkül maradt séfek egy része nem ül ölbe tett kézzel ezekben a napokban sem

Amikor még a bajnok épített stadiont – Azért kezdett el úszni, mert apja a Dunába fulladt. Dermesztően hideg vízben, az életéért küzdve nyerte második aranyát. Hajós Alféd, az igazi polihisztor

Publicisztika:

Gulyás Balázs: Restség (acedia) – A Fidesz és Orbán hét főbűne
Puzsér Róbert: Tapsnál több kell
Szerető Szabolcs: Üres templom, üres sír
Ficsor Benedek: Zombik Budán
György Zsombor: Magyar Hang: 100
Üveges Gábor: Partnerség helyett támadás az önkormányzatok ellen
Pápay György: Caesar, aki megmentette a köztársaságot
Torkos Matild: Valóban olyan hatalmas az orbáni mentőcsomag?
Lukács Csaba: Bihal (Fotó: Veres Nándor) – Helyzet-Kép
Dévényi István: Járvány után
Nagygéci Kovács József: Nagypénteki kép, húsvéti tekintet
Pethő Tibor: Kenyér és bor – a gyengék tápláléka
Gulyás Balázs: A passió tizenhat év után
Térey János: Klímatörténelem
Híd Jenő rajzol: A legjobb karantén
Vass Norbert: Az egész világ fújni ment
Pethő Tibor: Ehetünk húst – Ószleng
Gazda Albert: Steve
Marabu: Szabad-e locsolni?

Kritika:

– A világ legváratlanabb helyei – Veled minden hely ragyogó, Netflix
– Elbírni a tömény renddel – Belmondo: Hülye gyerekek
– Bezárva – Sylvia Plath: Az üvegbura; Mary Ventura és a Kilencedik királyság
– Hogyan kell bomlasztani? – Tabajdi Gábor: Bomlasztás. Kádár és a III/III
– Iskolapéldák – Henry Mintzberg: Esti mesék menedzsereknek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.