2020. április 24., péntek

DONALD TUSK MÉRNÖKI PONTOSSÁGGAL HASONLÍTOTTA ORBÁNT A NÁCI CARL SCHMITTHEZ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Ameikai Népszava
2020.04.24.



Az gyilkosság, amikor megvonják a kórházi kezelést a betegektől - Ezért Orbán már Hitlerhez is hasonlítható, nemcsak Carl Schmitthez

Az Európai Unió fennállása óta az első pontos és egyenes nyilatkozat hangzott el Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnökének szájából, amikor Orbánt a náci állam jogi kereteit kiépítő Carl Schmitthez hasonlította. Tusk egészen pontsan ezt mondta: „Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra”. Schmitt “ultrakonzervatív” jogtudós volt, 1934-től a náci párt tagja, a hitleri diktatúra egyik jogi megalapozója és lelkes híve. Orbán pedig pontosan ezt teszi: egy náci állam jogi kereteit alkotja meg. Ebből az a triviális tény is következik, hogy Orbán egy náci.

Ehhez tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy a dekázó igazságügyminisztere, a cinizmus élő szobra, Varga Judit is egy náci. De Varga csak egy gerinctelen végrehajtó, a fő náci, aki az egészt irányítja, Orbán. Donald Tusk nyilatkozatára reagált is azonnal Kovács Zoltán ugyancsak náci propagandista, akire viszont nem lenne büszke Goebbels, mert hozzá képest Kovács egy tehetségtelen, fantáziátlan, unintelligens ember, aki rendkívül alacsony színvonalon végzi ezt a munkát.

Éppen ideje, hogy az Európai Unió vezetői őszintén, pontosan és egyenesen fogalmazzanak, ne kerülgessék a lényeget, hanem nevezzék nevén Orbánt és a rendszerét. Nemrégiben ezt szorgalmazta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke is. Mire lejárt a mandátuma, eljutott ő is az igazság felsimerésére, de hivatali idejébe csak egy viccesnek tűnő diktátorozás fért bele és egy baráti saller. A Néppárt új elnöke lengyel, aki kevésbé veszi figyelembe a német gazdasági érdekeket, ezért a Néppárt frakcióvezetőjénél nyíltabb és egyenesebb.

Az Orbán-rendszer náci jellegét bizonyítja az orbáni propaganda reakciója, ahogy azonnal lenácizták a demokrata Tuskot, méghozzá a nagyapjáról szóló hamis váddal, miszerint a nagyapja náci volt. Abszurd állítás, hazugság, amit egy hamis fotóval próbáltak bizonyítani. A nácik sajátja az, hogy a tények nem számítanak, csak a propaganda, amelynek alaptétele, hogy mindennek az ellenkezőjét kell állítani. Az ellenfeleket be kell feketíteni és a jogos vádjaikat vissza kell fordítani rájuk. Tusk ráadásul nagyon finoman fogalmazott, mert Orbánt nem Hitlerhez hasonlította, aki eljutott a népirtásig, hanem Carl Schmitthez, aki a náci állam jogi kereteit alkotta meg...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.