2020. április 18., szombat

ELLENSÉG, AKI CSERHÁTIT VÉDI

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2020.04.18.



Itt a világjárvány, de az egészségügyi államtitkárnak jut ideje arra, hogy kiossza azt, aki védeni meri a rehabilitációs intézet felmentett igazgatóját.

Szőnyeg szélére próbálja állítani Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetséget, miután a testület elismeréssel nyilatkozott az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) napokban felmentett főigazgatójáról, Cserháti Péterről – derül ki a Népszava birtokába jutott levelezésből.


Cserháti Pétert alig egy hete azért állította fel Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, mert úgy látta, hogy nem teljesíti elég tempósan az ágykiürítésre vonatkozó utasítást. A felmentett főigazgató munkatársai szerint ez az állítás nem felelt meg a valóságnak. Cserháti mellett nemcsak munkatársai sokasága állt ki, hanem a Semmelweis Egyetem és Kásler elődje, a korábbi humánminiszter Balog Zoltán is. Egyebek mellett azt hangsúlyozták: Cserháti esetében elképzelhetetlen, hogy tetteit ne a betegek érdeke vezesse. A tiltakozókhoz csatlakozott a Magyar Kórházszövetség, amely saját honlapján megköszönte és elismerte Cserháti eddigi munkáját. Erre levelet kaptak Horváth Ildikó egészségügyi államtitkártól, amiben – Cserháti múltját elismerve – a kórházszövetség megnyilvánulását lényegében lázadásnak tekinti. Arra szólította fel a szövetséget, hogy foglaljon állást: Arra akarják-e buzdítani a többi kórház főigazgatóját is, hogy tagadják meg a miniszteri utasításokat? Továbbá kérte, nyilatkozzanak arról is, hogy az életpálya korábbi szakaszaiban nyújtott teljesítmény annullálja -e a miniszteri utasítások végre nem hajtását. 

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke válaszlevelében továbbra sem határolódott el korábbi, honlapjukon olvasható állásfoglalásuktól. Szerinte Cserháti életútjának és eddigi teljesítményének elismerése nem értelmezhető úgy, hogy az bármilyen vonatkozásban is a miniszteri utasításokat gátolná, vagy arra hangolná a főigazgatókat. A választ az államtitkár nem fogadta el, és megismételte, várja a kórházszövetség nyilatkozatát: elfogadhatónak tartják-e azt, ami történt és mit tartanak elvártnak, elfogadhatónak az intézményvezetőktől?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.