2020. április 15., szerda

FESZÜLTSÉG A FIDESZBEN KÁSLER MIATT, ORBÁN LÉPÉSKÉNYSZERBE KERÜLT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2020.04.15.


A hetek óta háttérbe tolt Kásler Miklós miniszter „vérengzésbe” kezdett tekintélyes kórházvezetők között, de a kormánypárt meghatározó politikusai sorra állnak ki a megalázó módon leváltott igazgatók mellett. A miniszterelnök lépéskényszerbe került. Megmutatjuk az egészségügyi kormányzat körüli feszültség teljes hátterét.

A rendszerváltás ikonikus dalát, az Illés együttes Sárga rózsáját énekelték húsvét hétfőn az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozói, így tisztelegve leváltott főigazgatójuk, Cserháti Péter előtt. A „miért hagytuk, hogy így legyen” nem ellenzéki gyűlésen szólt. Cserháti tíz éve a Fidesz meghatározó egészségpolitikusa, helyettes államtitkára, majd egy ideig kormánybiztosa volt. Menesztése nemcsak munkatársait zaklatta fel, de a közvéleményt is. Balog Zoltán korábbi miniszter Cserháti emberi tisztességéről beszélt, a Semmelweis Egyetem rektora közleményben jelezte, számít az elismert szakember munkájára. Ahogy a néhány nappal korábban felmentett székesfehérvári kórházigazgató, Csernavölgyi István esetében is megszólalt a kormánypárti elit.

Régen láttunk ilyet: a Fidesz meghatározó körei nyilvánosan kritizálják a kormány egy tagját, és nyomást gyakorolnak döntése visszavonása érdekében.

A magát kereszténydemokrataként leíró miniszternél súlya van annak, hogy a legnagyobb keresztény ünnepen menesztette a főigazgatót. Igen, Kásler húsvét vasárnap adatta át Cserháti Péter felmentését Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárral, s a hírt még április 12-én este közölte a Magyar Nemzet. A tárca tájékoztatása szerint a felmentés oka, hogy az „Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek április 15-re biztosítania kellett volna az új koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, ebből április 10-én még egyetlen ágy sem volt erre a célra az OORI-ben, és április 16-ra az előírt tizedét sem ígérte a főigazgató az utasításban szereplő ágyszámmal szemben. Az intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről nem gondoskodott. Mindez ellentétes az ágazati elvárással és a kórháznak adott feladatszabással. A megfelelő felkészülést nem végezte el a főigazgató, komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást.”

A magyar nyelvvel különös kegyetlenséggel bánó közlemény legkeményebb része, hogy a szaktárca a főigazgató eljárását „mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlannak” minősíti. Úgy tüntetve fel a történteket, mintha a főigazgató betegellenes cselekedetet hajtott volna végre. Csakhogy ennek éppen az ellenkezője történt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.