2020. április 23., csütörtök

MÉSZÁROS LŐRINC GYEREKEINEK CÉGE LETAROLTA A FÁKAT AZ ATLÉTIKAI STADION HELYSZÍNÉN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2020.04.23.


A barnamezős, egykori VITUKI-telepen a stadion felépítése és a parkosítás után alig fog nőni a zöldfelület nagysága, pedig még kormányrendeletet is módosítottak, így már az atlétikai pálya füvét is beleszámíthatják. Ráadásul a stadiont a volt ipartelep egyetlen olyan pontján húzzák fel, ahol 
egy fás parkot kell miatta kiirtani

Az atlétikai stadiont a IX. kerületben a Duna, a HÉV és a Ráckevei (Soroksári)-Duna által határolt barnamezős területen húzzák fel. 2018 év végén a magyar főváros kapta meg a jogot a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésére. Az építkezés az egykori VITUKI-telepen (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet) még nem kezdődött meg, jelenleg a terület előkészítése van folyamatban, amit a Mészáros-gyerekek cége, a Fejér – B.Á.L. Zrt. a Föld-Trans Kft.-vel közösen 4 milliárd forintért végez. A munkát januárban kezdték el, és a tervek szerint novemberre rozsdamentes lesz a terület. A tervezett 40 ezres atlétikai stadiont a verseny után 15 ezresre bontanák vissza.

Nemrég írtunk arról, hogy a stadionra a koronavírus okozta gazdasági válságban is lesz 190 milliárd forint, és hogy az eddigi előkészítő munkálatok az adófizetőknek 28 milliárd forintba kerültek. Nemrég a Momentum egyébként arra kérte Baranyi Krisztinát, a IX. kerület polgármesterét, hogy állítsa le az atlétikai stadion építését, mert a járvány utáni gazdasági válságban ezt a luxusberuházást nem engedheti meg magának az ország...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.