2020. április 16., csütörtök

ORBÁN NEM SEMMISÍTHETI MEG EGY RENDELETTEL A KORONAVÍRUST - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁSZKY JUDIT
2020.04.16.


Az amerikai Foreign Policy véleménycikke szerint Orbán Viktor diktatórikus hatalmat ragadott magához, de az egészségügy elhanyagolása és a gazdasági válság visszaüthet rá. Az osztrák ORF arról ír, hogy a magyar kórházakban az ágyak 60 százalékát kell felszabadítani a koronavírus miatt. Az AFP az iráni diákok kitoloncolásáról számol be, a szintén amerikai Vox pedig a magyarországi „koronavírus-puccsról” ír. Nemzetközi lapszemle.

Kiürítteti a magyar kormány a kórházakat a koronavírus-betegek számára – olvashatjuk az osztrák közszolgálati ORF híroldalán, amelyen magyar médiaforrásra hivatkozva írják meg, hogy az ágykapacitások 60 százalékát kellett felszabadítaniuk a kórházaknak. A főorvosokat arra kérték, hogy bocsássanak el felépülésük előtt benn fekvő betegeket, ami persze megdöbbentette rokonaikat. Még Müller Cecília országos tisztifőorvost is idézik, aki közölte, hogy krónikus betegségben szenvedőket illetve a segítségre szoruló betegeket családjuknak kell ezek után ápolni. Elemzők és orvosok azonban kétlik, hogy a közlejövőben szükség lenne ennyi ágyra. Jó ideje alacsony a fertőzöttek és a halálozások száma is.

Az AFP tudósítását, amelyben a 14 iráni Magyarországról történő kiutasításáról számol be, a bangladesi Daily Star is átvette. Eszerint politikai indíttatású a kitoloncolás, „minden bizonnyal” a Trump-barát magyar kormány igazodási kényszerének tudható be. Magyar jogvédő szervezet koncepciós pernek tekinti az ügyet. Nem beszélve arról, hogy március 3-a óta a magyar hatóságok nem adnak ki iráni vízumot sem, miután Orbán Viktor Facebook oldalán videóüzenetben jelentette be, hogy hazánkban az első két koronavírus-fertőzést iráni egyetemistákon mutatták ki. A Magyar Helsinki bizottság a 9 éve hazánkban élő iráni gyógyszerész esetén keresztül mutatja be, hgoy szerinte abszurdak a kormány vádjai. Az iráni külügyi szóvivő úgy fogalmazott, őszintén sajnálja a történteket. A magyar kormány szóvivője nem reagált az AFP megkeresésére. A cikk mindenesetre megjegyzi, hogy a Trump éra előtt az Orbán-kormány kifejezetten kereste a gazdasági és kereskedelmi együttműködés lehetőségeit Teheránnal, például az atomiparban, és emellett 2015-18 között megduplázódott, így 2000 fölé emelkedett az országban tanuló iráni diákok száma.

A liberális amerikai Vox portál részletes hátteret adva elemzi azt a helyzetet, amit a szerző, Zack Beauchamp egyszerűen „koronavírus-puccsnak” nevez, ennek főszereplőjét pedig diktátornak. A történteket a demokráciákra veszélyt jelentő eseményként értékeli, amely az Egyesült Államokat is fenyegeti a koronavírus okozta helyzet miatt. Az elején azt írja, hogy Magyarország „évek óta nem tekinthető demokráciának”, de Orbán ezidáig legalább igyekezett annak a látszatát fenntartani. Most már erről sincs szó a szerző szerint. Politikai ellenfeleit vette célkeresztbe, akiktől elvette a pénzügyi támogatás egy részét (a pártok állami támogatásának feléről van szó) és a vírus elleni ösztönző csomagba rakta. És a hirdetési veszteségre hivatkozva a még vegetáló, kisszámú független média egy termékének 50 százalékát azonnal felvásárolta Vaszily Miklóst, a közmédia és az Echo TV volt, a TV2 jelenlegi előretolva. A szerző szerint tulajdonképpen most csak kimutatta foga fehérét a rendszer, amely már régóta az, ami. És senki ne higgye, hogy létezik illiberális demokrácia, ez csak fikció – tette hozzá. Az ellenzéknek esélye sincs az alkotmánybíróságon bármit is elérni. Kim Lane Scheppelét is megkérdezték, aki úgy fogalmazott, lényegesen megváltozott a rendszer, és már fügefalevél sincs, ami esetleg eddig eltakarta a diktatúrát. A National Review-ban viszont megjelent egy cikk John O’Sullivan tollából, aki védelmébe vette Orbán rendszerét. Sullivan a kormány által közvetve alapított Danube Institute vezetője Budapesten.

Orbán Viktor még rendeleti kormányzással sem tudja kiirtani a koronavírust, és az is biztos, hogy az egészségügy leépítése és a forint értékének csökkenése visszaüt majd rá – véli az amerikai Foreign Policy folyóirat véleménycikkének szerzője. Aki úgy fogalmaz, most már diktatórikus hatalmat kapott az az ember, akit sokan Viktátornak hívnak. Angela Merkel német kancellárt is megtévesztette, olyan kiválóan, arcátlanul leplezte a kormány az autoriter rendszert, amiben az ellenzék eleve nem tud győzni – írja Garvan Walshe. Aki szerint igazából semmi szüksége nem volt Orbánnak a határozatlan ideig szóló rendeleti kormányzásra, hacsak nem a választások miatt, amikor senki nem állhat az útjába. A cikk, miután sorra veszi a tehetetlen uniós intézményeket és a lengyel vétó miatt ellehetetlenített 7-es cikkelyt, illetve azt a 13 uniós tagországot, amely legutóbb el akarta ítélni Orbánékat, de olyannyira diplomatikus lett a levél, hogy Magyarország nevét le sem írták benne. S így a markában jót röhögve még az Orbán kormány is aláírta – naná, hogy kiáll a demokratikus értékek mellett! Szóval ezek után már csak az a kérdés: vajon meddig hagyják, hogy Orbán „kigúnyolja” uniós vezető kollégáit?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.