2020. május 9., szombat

A JÁRVÁNYÜGY NEM POLITIKAI TEREP - INTERJÚ ERDŐS GÉZA PROFESSZORRAL

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2020.05.09.


Már a nyáron megkezdhetik az ellenanyag emberi tesztelését – mondta a vírus elleni hatóanyagot kereső University of Pittsburgh kutatócsoportjának egyik tagja, Erdős Géza professzor.

Amerikai kutatócsoportjuk laboratóriumi szinten reménykeltő eredményeket ért el. Pontosan milyen vakcinán dolgoznak? 

A rövid- és a hosszútávú védelem elérése a célunk. Jelenleg a molekuláris immunreakció utáni sejtszintű válasz előidézésén és kimutatásán dolgozunk, ezzel párhuzamosan pedig a szövetségi engedélyezési folyamathoz szükséges anyagokkal kísérletezünk. Remélhetőleg az engedélyezési szakaszon egy-két hónap alatt túljutunk. Persze ahhoz, hogy elkezdődhessen a klinikai tesztelés, az anyagnak a hatékonyság mellett biztonságosnak, stabilnak és sterilnek kell lennie, továbbá szabvány gyártási módszerekkel kell előállítani. A vakcina mellett máson is dolgozunk. A kifejlesztett ellenanyagot kombinálni szeretnénk egy általunk kitalált és szabadalmaztatott oltási rendszerrel. Ez utóbbi, és ebben volt nekem jelentősebb szerepem, az úgynevezett Microneedle Array (MNA) egy már bő tíz éve fejlesztett, több szabadalommal is rendelkező eszköz, amellyel különböző hatóanyagokat juttathatunk a bőr biológiailag és immunológiailag igen aktív rétegeibe. Egyik legfontosabb előnye, hogy nem kell hűtőgép a szállításához és a tárolásához, továbbá nincs szükség injekciós tűre sem az oltóanyag beadásához. Így használata egyszerű, a világ kevésbé fejlett részein is könnyen alkalmazható. 

A kutatásokat jelentősen lassítja, hogy a koronavírusnak ez a fajtája ismeretlen volt a tudósok előtt. Ön mikor találkozott vele először? 

Korábban többször is dolgoztam egy virológus barátom, Andrea Gambotto projektjeiben, aki például a zika-, a MERSA- vagy a SARS-vírust kutatta, azaz komoly tapasztalatokkal rendelkezik a koronavírusok terén. Január végén, február elején keresett meg, hogy dolgozzunk ismét együtt. Az MNA-ba ágyazott COVID-19 specifikus fehérjékkel kezdtünk állatkísérleteket. Az immunválaszt tanulmányoztuk, a reménykeltő eredményeket pedig április elején publikáltuk. 

Ha sikerül előállítani az ellenszert, mennyi idő alatt lehet végigoltani az emberiséget úgy, hogy a koronavírus ne legyen nagyobb fenyegetés, mint például az influenza? 

Mint minden járványnak vagy betegségnek, a koronavírus elleni védekezésnek is többrétűnek kell lennie. Szükség van megelőző oltásra, a terjedés korlátozására, a fertőzés utáni gyógyszerekre, és tüneti kezelésre. Ha rendelkezésre állna megfelelő oltóanyag, a fejlett országok összefogásával egy-két év alatt elő lehetne állítani a szükséges mennyiséget. Ezután persze folyamatosan oltani kell ott, ahol a legszükségesebb, éppúgy ahogy minden évben az influenza esetében. A koronavírus oltással alapvetően nem tűnik sokkal veszélyesebbnek, mint az influenza. Oltás nélkül viszont kétszer-háromszor durvább, mint az influenza oltással. Más kérdés, hogy az új koronavírus bizonyos csoportokra hatványozottan veszélyes és halálos, ráadásul most a sajtóból sokkal pontosabb számokat kapunk az áldozatokról, mint az influenzajárvány esetében. Egyre világosabb, hogy a fertőzések jelentős részét, a jelenlegi becslések szerint 50-80 százalékát nem is azonosítják. A fertőzöttek ugyanis tünetmentesek, vagy csak egy gyenge nátha tünetei jelentkeznek náluk. Az ismertté vált esetek úgy tíz százaléka súlyosabb, és a tesztelések számától, illetve a statisztikai módszerektől függően 1-5 százalékuk halálos.

A legtöbb szakember szerint arra kell készülni, hogy miként az influenza, úgy a koronavírus is minden évben visszatér. 

Számottevő virológiai és járványtani gyakorlat híján óvatos vagyok, de annyi azért látszik: az eddig rendelkezésre álló adatok nem alkalmasak arra, hogy komoly, tudományosan megalapozott következtetéseket vonjunk le. Már csak azért sem, mert például itt az Egyesült Államokban országosan, területenként és sokszor még kórházanként is más feltételekkel, eltérő módszerekkel és eszközökkel tesztelnek. Nehezíti a tisztánlátást, hogy most pozitív teszt esetén a vírus rovására írunk minden halálesetet, előbb-utóbb az adatok demográfia korrekcióját is el kell majd végezni. Jelenleg az antivírus-ellenanyagok népesség szintű gyakoriságát sem ismerjük, pedig erre nagy szükség lenne. És akkor még meg sem említettem a kínaiak kezdeti titkolózását, félrevezető viselkedését, a politikusok túlfűtött nyilatkozatait, vagy épp azt, hogy a felkorbácsolt közhangulat túlkapásokhoz vezetett a járvány kezelésében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.