2020. május 12., kedd

A KORMÁNYPÁRTI KÉPVISELŐK LESZAVAZTÁK A JAVASLATOT, AMI PLUSZ ADÓT VETETT VOLNA KI A NER-OLIGARCHÁKRA

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2020.05.12. 


Kedd reggel (május 12-én) tárgyalt a parlament gazdasági bizottsága az egyes kivételezett gazdasági szereplők szolidaritási hozzájárulásáról, azaz a „Mészáros-adóról”. A javaslatot Fekete-Győr András, Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs ás Szél Bernadett nyújtotta be, a politikusok az ülést követően sajtótájékoztatót tartottak.

A törvényjavaslatot Hadházyék Botka László szegedi polgármester szolidaritásiadó-javaslata alapján dolgozták ki, ennek értelmében a NER 2012 és 2020 közötti fő kedvezményezettjeinek plusz hozzájárulást kellene fizetniük a koronavírus elleni védekezés költségeihez. A javaslat szerint azoknak, akik a kijelölt időszakban az államháztartás alrendszeréből, európai uniós forrásból, bármely nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programból, vagy 100%-os állami tulajdonban álló gazdasági társaság által létrehozott alapítványtól legalább ötmilliárd forintnyi árbevételt szereztek,
a bevétel mennyiségétől függően annak 1 és 3 százaléka közötti összeget kellene befizetniük a hozzájárulási alapba.

Szabó Szabolcs szerint a gazdasági bizottság kormánypárti tagjai lényegében „kukán” végighallgatták az ellenzéki képviselők érveit, majd egyöntetűen leszavazták a javaslatot. Egyedül Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke szólalt fel, aki azt kifogásolta a javaslatban, hogy az visszamenőlegesen vetne ki adókat, ami szerinte súlyosan alaptörvény-sértő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.